Tue. Oct 15th, 2024

Kinevezték Szilágy megye prefektusát

RMDSZ-es prefektusokat is kinevezett a kormány a szerda reggeli kormányülésen. A Szövetség megyei szervezetei az elmúlt hetekben döntöttek arról, hogy kit nevesítenek prefektusnak és alprefektusnak a megyéjükben, így a koalíciós megállapodások, a nevesítések és a mai kinevezés eredményeként a következő megyékben prefektusok lesznek:

  • Arad megyében Tóth Csaba,
  • Kolozs megyében Tasnádi István Szilárd,
  • Szatmár megyében prefektusként folytatja a munkát Altfatter Tamás-Ferenc,
  • Szilágy megyében Dari Tamás.

 

Dari Tamás Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettes 1972-ben született Szilágysomlyón, a Zilahi Matematika-Fizika Líceumban érettségizett, majd 1996-ban a Kolozsvári Műszaki Egyetemen diplomázott. Mérnökként dolgozott 1998-ig, amikor tanári diplomát szerzett, ezt követően a tanügyben helyezkedett el. 1998- 2007 között tanára, majd 2000-től 2007-ig igazgató helyettese, 2007-től 2017-ig igazgatója a Sarmasági 1. Számú Szakképző Líceumnak. 2017-2021 között a Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettesi funkciót töltötte be.

Tapasztalattal rendelkezik a közigazgatás terén,  ötödik megyei tanácsosi mandátumát tölti be a Szilágy Megyei Tanácsnál. Jelenleg az oktatás, egészségügy, szociális, kulturális, sport és ifjúságért felelős bizottság elnöke.

Tagja több szakmai és kulturális egyesületnek: a Pro Alma Mater Egyesület alapító tagja, az SOS Sarmaság Alapítvány alelnöke, jelenleg a Szilágy Megyei Állandó Tanács tagja.