Kihirdette az államfő a törvényt, miszerint 50 százalékkal csökken a turisztikai rendeltetésű épületek és telkek adója
Kihirdette szerdán Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében 50 százalékkal kevesebb adót kell
Kihirdette szerdán Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében 50 százalékkal kevesebb adót kell
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség közleményben számol be arról, hogy befejezte a tavalyi évre
Egy sürgősségi kormányrendelet-tervezet szerint akár 6000 lejes támogatást is kapnának azok a gazdák, akik munkanélküliként
December 31-ig fogadja a bejegyzett méhészetek kötelező, téli állományszámra vonatkozó nyilatkozatait az Állattenyésztési Ügynökség. Azok
Módosította az Európai Parlament a szarvasmarhatartóknak kínált átmeneti kiegészítő támogatások referenciadátumát. A döntés értelmében az
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egy fejlődő városban éljen. Ezért a Regionális Operatív Program keretében
„Adómentességet fognak élvezni ezután azok a gyógynövény-termelők is, akik kevesebb mint két hektár területen termesztik
A nemzeti kifizetések legalább 4 százalékát a fiatal gazdáknak kell elkülöníteni. Jelenleg ugyanis 57 év
Az almaültetvények nagyságát tekintve Románia az Európai Unió élvonalába tartozik, de a termés mennyiségét illetően
A vidéki kisgazdálkodók és a családi gazdaságok jövőjét szem előtt tartó álláspontot képviselt az RMDSZ
A szükségállapot ideje alatt, az éttermek is bezárták kapuikat az emberek előtt, a legtöbbjük viszont
Románia 2,5 millió tonna búzát továbbá búza és rozs keveréket exportált az év első felében