Jóváhagyta a kormány a tej- és tejtermék-megfigyelő központ létrehozását
Jóváhagyta a kormány szerdai ülésén a tej- és tejtermék-megfigyelő központ létrehozását. Az új szerv a
Jóváhagyta a kormány szerdai ülésén a tej- és tejtermék-megfigyelő központ létrehozását. Az új szerv a
Szarvasmarhánként 73 euróval támogatjuk azokat a tejtermelő gazdákat, akiknek a háború okozta válság miatt csökkent
Január 25-28 között rendezték meg Budapesten immár 41. alkalommal az AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép
A Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium 411.773.513,64 lejt utalt ki a Helyi Fejlesztések Országos
Február 15-éig jóváhagyják a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának (AFM) költségvetését, amelyből 3 milliárd lejt szánnak napelemrendszerek
Elfogadtuk a keddi kormányülésen a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti kiegészítő támogatási keretösszegeket (ANT). A
„Jelentős előrelépéseket tettünk a környezetvédelem terén, amelyeket az Európai Bizottság is elismert. Az árvízveszély kezelésével,
A mikro-, kis- és középvállalkozások számára kidolgoztuk az ország legnagyobb digitalizációs pályázatát, ahol akár 100
A környezetvédelmi minisztérium 3 milliárd lejt szán idén a napelemrendszerek telepítésének támogatására, az összeg több
A kormány 500 millió lejt különít el idén a gazdáknak járó gázolaj-támogatásra. Nicolae Ciucă miniszterelnök
Három környezetvédő szervezet, az Eco Ruralis, a Romapis és a WWF Románia felszólította szerdán a
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság országos, Szilágy megyei elnöksége meghirdeti a 2023 évi pénzmágus versenyt.