Esőre, havazásra, erős szélre figyelmeztetnek a meteorológusok
Az ország nagy részére érvényes, esőre, havazásra és erős szélre vonatkozó figyelmeztetést adott ki csütörtökön
Az ország nagy részére érvényes, esőre, havazásra és erős szélre vonatkozó figyelmeztetést adott ki csütörtökön
Támogatni kell a helyi gazdákat, vállalkozókat, segítséget nyújtani és tanácsot adni, hogy a megálmodott terveik
Hamarosan az érdeklődők is láthatják a még elkerített alkotást Megyeközpontunk egyik jelképe, a magyar
A vesztegzár 14 napos meghosszabbítását javasolták a hatóságok Zilahon, Szilágycsehben és Zsibón – jelentette be
A bukaresti kormányon múlik, hogy az erdélyi gazdák mennyi támogatáshoz jutnak az uniós forrásokból –
A világjárvány elleni védekezés ma mindennél fontosabb, hiszen nemcsak a magyar emberek egészsége van veszélyben,
„Az egészségügy decentralizációja nagyobb befektetéseket eredményez. 2010-ben a romániai kórházak 85 százalékát decentralizáltuk, az intézkedést
A jövő – mind a kistermelők, mind a közepes vállalkozások esetében – a szövetkezeti formában
Nagyjából 120 fiatal, négy fiú és egy lánycsapat edz hétről hétre a Krasznai fociklubban. Szinte
November 17-étől, keddtől ismét jegyezhetők a Tezaur program keretében kibocsátott lakossági állampapírok – közölte a
Módosításokkal jóváhagyta kedden az alsóház a munkaidő csökkentését lehetővé tevő, 2020/132-es sürgősségi kormányrendeletet. A tervezet
Egyöntetűen jóváhagyta kedden a képviselőház a személyi jövedelemadóból (szja) befolyó összegek visszaosztásának módosításáról szóló törvényjavaslatot.