A Monarchia Operett nagysikerű produkciójával rajtol el a 20. Partiumi Magyar Napok
Augusztus 18. és 22. között immár huszadik alkalommal szervezik meg Szatmárnémetiben a régió egyik legjelentősebb
Augusztus 18. és 22. között immár huszadik alkalommal szervezik meg Szatmárnémetiben a régió egyik legjelentősebb
A járványhelyzet fokozatos javulása ellenére, a kormány augusztus 5-i ülésén a veszélyhelyzet további 30 nappal
A Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium alárendelésében működő és a szaktárca által finanszírozott Országos
Péntektől csak a QR-kóddal ellátott uniós digitális COVID-igazolványt fogadják el a határátkelőknél az Európai Unión
Közel negyvenezer természetes személy pályázott az idei klasszikus roncsautóprogramra, a Roncs plusz programra feliratkozottak száma
A Szatmárnémetiben tartandó Partiumi Magyar Napokon az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének szervezésével augusztus 20-án megtartják
Az Országos Helyreállítási Tervet (PNRR) ismertette kedd délelőtt a szilágysági önkormányzati vezetőknek Hegedüs Csilla, az
Befejeződött a 2020-as mezőgazdasági összeírás első üteme, vagyis minden olyan területet felleltároztak, ahol mezőgazdasági tevékenység zajlik.
Augusztus 6-án a Szilágycsehi Berekenye Néptáncegyüttes immár negyedik alkalommal vett részt a magyarországi testvértelepülés Nyírbogát
Szeptember elején az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendeletbe foglalja majd a biztonságos iskolakezdéshez
„Az RMDSZ 8 hónapja van kormányon és azóta folyamatosan dolgozunk az EU-s irányelvek országos jogrendbe