Thu. Mar 28th, 2024

Viszonylag sokan vesznek részt a népszámlálás online szakaszában

Az Országos Statisztikai Intézet naponta közölt adatai szerint kedden már 1,77 millió kitöltött kérdőív érkezett be az internetes platformon keresztül. Bár ezek között lehetnek csak részben kitöltött kérdőívek, másodlagos lakások űrlapjai, illetve duplumok is, az feltételezhető, hogy a lakosság 8-9%-a már részt vett a népszámláláson. Ez viszonylag jó aránynak tekinthető, ha sikerül fenntartani az érdeklődést, akkor az önkitöltéses szakaszban elérhető a 35%-os részvételi arány – áll a Népszámlálás.ro közleményében.

A már részt vett háztartások mintegy fele egyénileg, másik fele a települési összeírópontokon regisztrált, tehát mindkét módszer népszerűnek tűnik. A kezdeti technikai problémák megoldódtak, most már jól működik a rendszer. Az egyetlen probléma az online platformmal, hogy megengedi a csak részlegesen kitöltött kérdőívek beküldését, finalizálását. Ez két szempontból is problémás: egyrészt az adatok hiányosak lesznek, másrészt nagy valószínűséggel ezeket a hiányosan kitöltött kérdőíveket az intézet nem fogja érvényesíteni, validálni. Érdemes figyelni, a kérdőív utolsó kérdései a 15 év feletti populációban a foglalkoztatásra és a járvány hatásaira vonatkoznak, a 2–15 évesek esetében az iskolázottsági adatokra, a 0–2 évesek körében pedig az etnokulturális jellemzőkre.

Akik már kitöltötték az űrlapjukat, ennek érvényességét a https://dovrec.insse.ro/ honlapcímen ellenőrizhetik. Ha a kérdőív nincsen validálva, akkor újra kell kezdeni a folyamatot: ismét regisztrálni kell a teljes háztartást, de csak azon személyek kérdőíveit kell újra kitölteni, akiknek nem volt elfogadva. Fontos, hogy csak azok a személyek kaphatnak fizetett szabadnapot, akiknek érvényesítik a válaszait. További információk érdekében érdemes felhívni a magyar nyelvű ügyfélszolgálatot, a 0371 900 172-es telefonszámon.

A Népszámlálás.ro arra biztatja a romániai magyar lakosságot, hogy vegyenek részt az online szakaszban. Akinek van online tapasztalata, az egyénileg kitöltheti saját és családja kérdőíveit, akik pedig nem interneteznek, igénybe vehetik a települési összeírópontokon dolgozó számlálóbiztosok segítségét. Mindenki arra figyeljen, hogy az etnikum, anyanyelv, felekezeti adatok (P3a, P3b, P3c kérdések) legyenek kitöltve, mielőtt a kérdőívet véglegesítjük, beküldjük.

A nyilvánosan elérhető részvételi adatok szerint az erdélyi megyék jól teljesítenek, az első tíz megye között van Brassó (a 2. helyen), Beszterce-Naszód (5), Kovászna (7), Arad (8) és Bihar (10). Maros megye a 12. helyezett a megyék sorrendjében, Szatmár és Szilágy megye átlagos teljesítményű. A jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék közül Temes (27), Hunyad (29), Hargita (33) és Fehér (34) megyében átlagon aluli egyelőre a népszámláláson való részvétel.