Tue. Oct 15th, 2024

Több mint 1 milliárd euró finanszírozást nyújtott a fejlesztési minisztérium ebben az évben helyi beruházásokra, a Regionális Operatív Programon keresztül

A fejlesztési minisztérium, a Regionális Operatív Programon keresztül, 1,025 milliárd euró értékben küldött elszámolási kérést az Európai Bizottsághoz. Az összeg több mint amennyit ebben az évben teljesítenie kellett a minisztériumnak a 2014-2020-as finanszírozási keret ütemterve szerint, nyilatkozta Cseke Attila fejlesztési miniszter.

A Románia rendelkezésére álló összeg elköltése a legfontosabb kihívás volt az elmúlt egy évben, és hasonló kihívás elé nézünk a következő két évben is, hiszen a lehívandó összeget 1,25 milliárd euróra növeltük. Ebben az évben sikerült teljesíteni ezt a kihívást a szakmailag jól megírt pályázatoknak, az ügyes pályázóknak köszönhetően. Fontos eredmény, hogy ennyi uniós támogatást sikerült a települések fejlesztésére fordítani” – nyilatkozta Cseke Attila.

A szaktárcavezető elmondta, a teljes finanszírozási ciklusban 3,415 milliárd eurót sikerült elszámolni az Európai Bizottság Európai Regionális Fejlesztési Alapjánál. A Regionális Operatív Programon keresztül a fejlesztési minisztérium uniós támogatást nyújt összesen 7.379 beruházásra, 13,18 milliárd euró értékben, amelyből 11,62 milliárd vissza nem térítendő támogatás – összegezte a miniszter.