Sun. Oct 25th, 2020

Tanévkezdés a Szilágysámsoni Szikszai Lajos Általános Iskolában

186 nap után újra találkoztunk a szilágysámsoni Szikszai Lajos Álta­lá­nos Iskolában! 2020. szeptember 14-én minden óvodásnak és iskolásnak elkezdődött a 2020-2021-es tanév egy rendkívüli időszak után. Sajnos ennek nincs vége, ezért az iskola is egy sajátos módon kezdte meg a működését. A kialakult világjárvány rányomta bélyegét az életünkre, az iskolára és az elkövetkező időszakban is befolyásolni fogja a munkánkat, jelen lesz a mindennapjainkban. Egy újabb kihívás elé kell néznünk, mind a gyerekeknek, mind pedagógusoknak illetve szülőknek. Szigorú szabályoknak kell megfelelni, amely mind arra hivatott, hogy az egészségünket megőrizzük, biztonságot nyújtson, a szülő biztonságba tudhassa gyermekét az iskolai közösségben. Ez egy nagy felelősség számunkra, ezért kidolgoztunk egy szabályzatot a minisztériumi rendeletekre alapozva, ugyanakkor célunk és elkötelezettségünk, hogy egy otthonos, gyermekközpontú légkört alakítsunk ki az iskolában, ahova a gyermekek szívesen jönnek, ahol fejlődhetnek, kibontakozhatnak és gyarapíthatják tudásukat, fejleszthetik készségüket.

Összefoglalva: a normalitást helyezzük előtérbe, a háttérben pedig mindent megteszünk a biztonságért, az egészségért, ami tőlünk telhető.
A nyár folyamán felkészültünk erre a tanévre, fejlesztéseket, felújításokat végeztünk, beszereztük a szükséges fertőtlenítőszereket, az internet hálózatot felújítottuk és kiterjesztettük minden tanterembe, webkamerával, videoprojektorral és laptoppal láttuk el az összes tantermet az esetleges on-line oktatáshoz. Az elmúlt tanév második félévében az online oktatást többnyire a facebook, messenger, WatsApp, Zoom segítségével valósítottuk meg. Jelenleg iskolánk csatlakozott a Classroom platformhoz, amelyhez minden tanulónak hozzáférése van. A polgármesteri hivatal díjmentes wireless technológián alapuló internethozzáférést biztosít a községben, ami lehet egy nagy segítség, de szükségesek a megfelelő eszközök– e célból várjuk a kormány részéről ígért pályázatok kivitelezését, ugyanis a gyerekeink jelentős része hátrányos hely­zetű családból származik, és nincs lehetőségük csatlakozni az esetle­ges on-line oktatáshoz laptop vagy tábla­gép hiányában.

Iskolánkban az oktatás a ZÖLD forgatókönyv szerint kezdődhetett, ami azt jelenti, hogy minden óvodás és iskolás fizikailag jelen van az iskolában, és nem szükséges egyelőre az on-line oktatáshoz folyamodnunk. Ez a teljes fizikai jelenlét 306 gyereket jelent, akik napi szinten részt vehetnek az oktatásban az iskola falain belül. 85 óvodás, 142 elemi iskolás, illetve 79 gimnáziumi tanuló térhetett vissza az iskola padjaiba. Ennek a kihívásnak is megpróbálunk eleget tenni. A tantermeket kialakítottuk a rendeleteknek megfelelően, úgy hogy mindenki a lehető legnagyobb biztonságban legyen.

Bízom benne, hogy egy eredményes tanév elé nézünk.

Szabó Lajos iskolaigazgató