Thu. Jan 20th, 2022

Sok munkával és kitartással az egykori zsákutca településből egy fejlődő község lett

Maximalista, lokálpatrióta és a követ­kezetességre törekszik, mondható el Kémer polgármesteréről, Szabó Leven­téről, aki már 2008 óta a helyi önkor­mányzat vezetője, de már 1997. január 1-étől dolgozik a hivatalban. Adminisztrációs munkákkal kezdte, volt szociális referens, kasszás, kultúrfelelős, két mandátumot alpolgármester, mondhatni, végigjárta a lépcsőfokokat, ezért tudja, mit lehet közalkalmazottként nyolc óra alatt elvégezni. Amikor az önkormányzathoz került, a feladatköri megbízatásai mellett sokszor éjfélig pályázatokat írt, mert annak idején nem volt konzultáns, és a pályázatokkal sok oktatási, kulturális és szociális tevékenységet lehetett megvalósítani. Kollégáival nagyon sok extracurriculáris munkát végzett, ami nélkül a falu nem lenne ott, ahol most van.

Törzsgyökeres kémeri, 1975 óta él a faluban. Soha nem született meg benne a vágy, hogy más helyre költözzön, mert lokálpatriótának tartja magát. Szociológiát, szociális munkát végzett a Babes-Bolyain. Mindig maximalista volt, arra törekedett, hogy mindenki a legtöbbet hozza ki saját magából, mert csak így lehet előre haladni, ezért értékelné, ha a helyiek is jobban kiállnának a közös ügyért, legyen az focicsapat vagy kulturális élet. Hiányolja a pozitív hozzáállást, és fájón szemléli, hogy sokan kezdenek elvilágiasodni, a pénz körül forog az élet. Elmondása szerint meglepő, hogy az emberek kezdenek befásulni, nehezükre esik a nyitás. Ha közösségi rendezvényt szerveznek, akkor mindenki ki kellene vegye a részét belőle, mert nagyobb a siker, ha mindannyian hozzátesznek egy kicsit.

A faluban a beruházások egy része már az előző polgármester, Szoboszlai Attila mandátumaiban megvalósult vagy elkezdődött. A jelenlegi polgármester munkájában mellette állnak a kollégái, a helyi önkormányzat, a választott vezetők, és nem utolsó sorban a falu közössége.

Kémer múltja és jelene – az utak
Kémer zsákutca település volt, egy bejárattal, egy kijárattal, sár mindenhol, nem voltak lehetőségek, se ivóvíz, se csatorna. Ezeket mind meg kellett teremteni. A faluban közel 20 km utcahálózat van, ebből már csak 5 km a köves út, mert annak idején a pályázatból csak olyat lehetett megvalósítani, mert arra volt pénz. Ez a szakasz az első javított utcák közt szerepel, a többi sáros volt, alig járható. Később jött a SAPARD program, amivel sikerült 9,8 km hosszú utcát leaszfaltozni, viszont a SAPARD megtiltotta, hogy olya­nokra is pályázzanak, ami előzőleg már kapott valahonnan finanszírozást.

Néhány éve megtörtént a nyitás más település irányába is, Bihar megye, Bályok, Kárásztelek fele, nemrég pedig a megyei tanács jóvoltából sikerült megépíteni a 110 B utat, amelyik Zálnok, Bobota irányában megy az erdőn keresztül. Je­len pillanatban azon dolgoznak, hogy nyissanak Szatmár fele, Csahoj, Tasnád fele.

 

Kémer községről az e heti Szilágyságban olvashatnak.