Sat. May 21st, 2022

Regionális ifjúsági konferencia Szilágyballán

Szilágyballán 2019. április 26-28 között került sor arra a regionális konferenciára, amit a helyi baptista gyülekezet és annak ifjúsága, valamint az EMABISZ (Erdélyi Magyar Baptista Ifjúsági Szövetség) szervezett meg. A konferencia témája a „Mit kell cselekednem?“ kérdéskörrel foglalkozott, ami a fiatalok krisztuskövető megmaradását, lelki növekedését és életminőségét célozta meg….

Az előadók Budapestről és az országból lettek felkérve. A zenészek és énekesek már a konferencia előtt egy nappal megérkeztek, hogy gyakorolhassanak a közös éneklésekre. Kulcsár Tibor lelkipásztor és felesége, Anikó Budapestről éreztek. Tibor a Magyar Evangéliumi Rádió igazgatója, aki adásaival számos helyre és emberi szívbe juttatta már el az evangélium üzenetét. Megragadó volt az, ahogyan személyes élettörténetével, fiatalos lendületévek és monitorra kivetített gondolatvezetésé­vel lekötötte a jelenlévők figyelmét. Szombaton délelőtt Anikóval együtt, egyfajta beszélgetős, „rádiós stílusban” tartották meg az előadást, amit délután fórumbeszélgetés követett. Szűcs Dávid, az EMABISZ elnöke a Kulcsár és a Veress házaspárnak tett fel olyan kérdéseket, ami a fiataloknak gyakorlati segítséget nyújtott a társkeresés, az udvarlás, és a konfliktusok kezelése területén. A szombat esti előadást Dohi Zoltán tartotta, aki az örök élet isteni ajándékáról beszélt. Vasárnap délelőtt dr. Borzási István krasznai lelkipásztor az Istennek tetsző szolgálatot mutatta be, amit a fiatalok áhítatvezetése és bizonyságtételei előztek meg. A vasárnap délelőtti alkalom végén a Szilágysági Baptista Bibliaiskola hallgatói is megszólaltak, bátorítva a tanulni vágyókat az őszi jelentkezésre, amit az iskola igazgatója, Veress Ernő lelkipásztor is kihangsúlyozott.

A konferenciáról részletesebben az e heti Szilágyságban olvashatnak.