Thu. Apr 18th, 2024

Színházi workshop Györgyjakab Enikővel

,,A zilahi Gheorghe Șincai Tanítóképzőben 2019. április 15-én, az Iskola Másként projekthét első napján megrendezésre került egy színházi work­shop, melyet Györgyjakab Enikő színész, pedagógus, koreográfus, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának egyik kiemelkedő tagja tartott az érdeklődő diákok számára. Két munkatársat is hozott magával, Kiss-Ferenczi Sárát, aki mesterképzős színi hallgató Kolozsváron, és Sepsi Melindát, aki elsőéves színi hallgató Kolozsváron, s líceumunk volt diákja.
Györgyjakab Enikő a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, Színész szakon végzett, Salat Lehel volt az osztályvezető tanára. 2005 szeptemberétől a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja.”

Györgyjakab Enikőről részletesebben az e heti Szilágyságban olvashatnak.

Bíró István fotója