Thu. May 9th, 2024

Partiumi Kézilabda Projekt hétvégi torna Szilágy megyében

Szilágy megye volt a házigazdája a Partiumi Kézilabda Projekt U11-es hétvégi tornájának. A vírushelyzetre való tekintettel nézők nélkül és két helyszínen, Krasznán és Perecsenben zajlottak a mérkőzések.

Kraszna és Perecsen adott otthont az idei Partiumi Kézilabda Projekt U11-es hétvégi tornájának, ahol a járványügyi korlátozásokat figyelembe véve nézők nélkül zajlottak a meccsek. A vendéglátó csapatokon kívül az eseményen részt vett Szatmár megyéből Kálmánd, Mezőfény, Sárköz és Avasújváros, Bihar megyéből Érmihályfalva és Szilágy megyéből Kémer és Szilágynagyfalu települések korosztályos csapatai. Kiss Zoltán Sándor, a projekt megálmodója nagy megelégedéssel követte a lányok játékát, akik örültek, hogy a sok korlátozás után végre pályán lehettek és egymással, egymás ellen játszhattak. Az ünnepélyes díjátadón minden résztvevő nyakába érem került.

„Egy rendkívül sikeres tornán vagyunk túl, a hosszas kihagyás ellenére remek színvonalú mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi, élmény volt nézni. Sajnos a szurkolókat egyelőre nem tudtuk beengedni a lelátókra, nélkülük nem volt ugyanaz a hangulat, de bízunk benne, hogy hamarosan ez is változni fog. Köszönjük a támogatóinknak a segítséget és a polgármesteri hivataloknak, akik rendelkezésünkre bocsátották a sportcsarnokokat. Gratulálok a résztvevő csapatoknak és további eredményes munkát kívánok mindenkinek!” – jelentette ki Bogya Ferenc, a perecseni csapat edzője és a rendezvény házigazdája.

Kabai Krisztina