Vincze Loránt: más nem harcolja ki helyettünk az európai kisebbségvédelmi törvényt
„Az európai kisebbségvédelmi törvény kiharcolása csak erős magyar képviselettel lehetséges, ezt más nem fogja megtenni
„Az európai kisebbségvédelmi törvény kiharcolása csak erős magyar képviselettel lehetséges, ezt más nem fogja megtenni
A vidék felzárkóztatásában fontos szerepe van az uniós támogatásoknak, a gazdák érdeke, hogy a Közös
A szórványban élő diákoknak joga van a minőségi magyar oktatáshoz, hiszen ez a versenyképesség feltétele!
Azok a fiatalok, akik tagjai ifjúsági szervezeteknek, könnyebben jutnak hozzá EU-s lehetőségekhez – hívta fel
Április elején már meghaladta az egymilliót a Privát Virtuális Tér (SPV) platform felhasználóinak száma, amely
A 2019-2020-as tanévben induló előkészítő osztályokba beíratott gyerekek 99,95%-ának elfogadták a jelentkezését – közölte pénteken
Kellemesen meglepődött, miután egy be nem jelentett látogatást tett a Lugos – Déva autópálya építkezésén,
Szombat hajnalban,(április 12-13) 1 és 5 óra közöttkarbantartási munkálatok miatt nem üzemelnek a Román Kereskedelmi
Szigorítja az adóhatóság (ANAF) az új, elektronikus naplós pénztárgépek használatának ellenőrzését. Az ANAF közleménye értelmében
A Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ és a Szilágy Megyei Tanfelügyelőség 19.alkalommal hirdeti meg