Felhívás – ,,Szilágysági Magyarok”
Az idén 21. alkalommal átnyújtásra kerülő ,,Szilágysági Magyarok” díszoklevél odaítélésének érdekében a Báthory István Alapítvány
Az idén 21. alkalommal átnyújtásra kerülő ,,Szilágysági Magyarok” díszoklevél odaítélésének érdekében a Báthory István Alapítvány
A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy augusztus 16-a munkaszüneti nap lesz a közintézmények alkalmazottjai
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 25 megyére adott ki elsőfokú (sárga jelzésű) viharriadót csütörtökön. A
Zilah Polgármesteri Hivatala a város helyi rendőrségével közösen kampányba kezdett a kéregetés visszaszorítására. Új figyelmeztető
Július 9-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben az új nyugdíjtörvény, amely 2021. szeptember elsejétől lép
A megyeközpontban a Scala mozi környékét teljesen átszervezné a polgármesteri hivatal. Három új látványszökőkutat építenek a környéken, amelyeket led-fényekkel
Újabb kormányzati határozattervezet jelent meg az Edupedu honlapján. Ezek szerint minden közoktatásban résztvevő diák 5 darab
Az 112-es segélyhívó rendszerrel foglalkozó minisztériumközi bizottság keddi ülésén fontolóra vette a rendszer működését szabályozó
A 2020-2024-as időszakot maximálisan ki kell használnia az országnak, hiszen olyan periódus lesz, amelyet nem
A tavalyi fogyatékkal élő gyerekek táborozásáról a beszámolót úgy zártuk, hogy reméljük lesz folytatás… hát
Nincs is kiválóbb hely egy Csillagász Tábor megszervezéséhez, mint a Gyergyói Keresztyén Tábor, ahol esténként