Elfogadott tervezet: Az intézményeknél szolgáló állatok életük végéig lakóhelyet kapnak és ellátásban részesülnek
A romániai közintézményeknél és más állami struktúráknál szolgáló állatok táplálékra és ellátásra lesznek jogosultak azt
Képviselőház: minden, nehéz körülmények között ledolgozott év után négy hónappal csökken a nyugdíjkorhatár
Minden, nehéz körülmények között ledolgozott év után négy hónappal csökken a nyugdíjkorhatár – az erről
Sorina Pintea: Befejeződött a beszerzési eljárás az újszülöttosztályokra szánt inkubátorokra
Befejeződött a beszerzési eljárás az újszülöttosztályokra szánt inkubátorokra, amelyekkel 140 szülészetet fognak felszerelni, jelentette be
Képviselőház: jövő évtől az inflációnak megfelelő mértékben nő a gyermekpénz
A 2020-as évtől kezdődően az inflációnak megfelelő mértékben nő a gyermeknevelési pótlék – az erről
Kedveményes árú jegyeket kínál a TAROM ezen a héten
Csökkentett árú jegyeket kínál a TAROM keddtől vasárnapig több, Bukarestből jórészt európai városokba repülő járatra
Kelemen Hunor: Kedden délelőtt az államelnök meghívására újabb találkozón vettem részt
Klaus Iohannisnak elmondtam, hogy nem adunk biankó csekket egyetlen kormánynak sem. Nem utasítunk el senkit,
A Versenytanács beüzemelte az élelmiszerár-összehasonlító portált
A Versenytanács beüzemelte kedden az élelmiszerár-összehasonlító portált, amely lehetőséget teremt az ország 1.700 üzletében forgalmazott
ANM: Meleg időre számíthatunk a következő két hétben
Kellemes, az ilyenkor megszokottnál melegebb időre számíthatunk a következő napokban – derül ki az Országos
Ludovic Orban: 15-16 szaktárca esetében csökken az ügynökségek, hatóságok és államtitkárok száma is
Egy 15-16 minisztériumból álló kormány egyúttal az ügynökségek, hatóságok és államtitkárok számának csökkenését is maga
Az EU Tanácsa jóváhagyta: Laura Codruța Kövesi lesz az első európai főügyész
Laura Codruța Kövesi lesz Európai Ügyészség (EPPO) vezetője, miután hétfőn az Európai Unió Tanácsa hivatalosan is jóváhagyta a román Országos