Thu. Mar 28th, 2024

Nagyobb támogatást az ifjúságnak és sportnak

Minden tagállamban nagyobb figyelmet kell szentelni az ifjúsági programoknak és stratégiáknak, beleértve a sportágazatokat is, erre mutat rá az Európai Parlament Állásfoglalása a Covid19 ifjúságra és sportra kifejtett hatásáról. A parlament oktatási és kulturális bizottsága (CULT) által kezdeményezett dokumentumot kedd este fogadták el a képviselők.

Az EU és a tagállamok most véglegesítik a nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési terveiket, amelyeknek célja a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság leküzdése. Természetesen a gazdaságélénkítés prioritásai a legfontosabbak, azonban, ha elemezzük a világjárvány hatását a társadalomra, az európai életvitelre, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az ifjúsági és a sporttevékenységek horizontális prioritások kell hogy legyenek, ezek támogatása minden európai polgár javát szolgálják” – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő, a CULT bizottság helyettes tagja. Szavazatmagyarázatában az RMDSZ képviselője kiemelte, hogy a koronavírus-járvány a fiatalok életét aránytalanul súlyos mértékben sújtja. Winkler Gyula rámutatott, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint nagy az esélye annak, hogy a fiatalokat, szemben a más korosztályokkal, a járvány aránytalanul súlyosabban és hosszú távon érinti negatívan a gazdasági helyzet, az egészség és a jólét szempontjából, beleértve a tanulási és képzési lehetőségek, az önkéntes munka elvesztését, mindez fejlődésük egyik döntő szakaszában történik.

A pandémia negatív következményei széles körben hatnak, jelentősen hozzájárulnak az ifjúsági és szabadidős tevékenységek visszaszorulásához, ugyanakkor számos sportegyesület a végleges bezárást fontolgatja. Mindezek negatív hatással vannak a korábban bevált európai és nemzetközi együttműködési struktúrákra, jelentősen csökkentve a civil szerepvállalást is” – fejtette ki Winkler Gyula.

Az EP állásfoglalása sürgeti az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy konkrét intézkedéseket kezdeményezzenek a fiatalok foglalkoztatottságának növelése érdekében, biztosítsanak munkaerő-felvételi támogatásokat vagy ifjúsági garanciákat annak érdekében, hogy ösztönözzék a munkahelyek megtartását és létrehozását célzó egyéni programokat, a fiataloknak szóló továbbképzési és átképzési programokat, a fiatal álláskeresők befogadására képes gazdasági ágazatokba történő beruházásokat.

A CULT szakbizottság állásfoglalása felidézi az önkéntesség szerepét a fiatalok mindennapjaiban és szakmai készségeinek fejlesztésében. Az EP által elfogadott dokumentum rámutat, hogy a világjárvány okozta gazdasági sokk feldolgozásában az is segítene, ha a fiatal munkanélkülieket önkéntes tevékenységekkel és fizetett szakmai gyakorlatokkal támogatnák, ezek értékes tapasztalatnak tekinthetők és megkönnyítik a stabil munkahelyre való átállást. Az állásfoglalásban az EP azt kéri a Bizottságtól, hogy minden tagállam alaposan elemezze, milyen hatása van a sport területén a koronavírusjárvány gazdasági és szociális vonzatú következményeinek, az elemzések alapján pedig európai megközelítést dolgozzon ki a kihívások kezelésére és a lehetséges következmények enyhítésére. Ugyanakkor az EP-képviselők azt kérik az Európai Unió Tanácsától, hogy a sportra vonatkozó következő uniós munkatervben kezelje prioritásként azokat az intézkedéseket, amelyek rövid és hosszú távon segítenék az ágazatot a világjárvány következményeinek kezelésében.

Az EP által elfogadott állásfoglalás hangsúlyozza, hogy koronavírus-járvány minden szinten pusztító hatással van az egész sportágazatra, különösen a sportegyesületekre és -klubokra, szövetségekre, az edzőtermekre, de a sportolókra, az edzőkre, a sport területén dolgozókra és a sporthoz kapcsolódó vállalkozásokra, köztük a sportrendezvény-szervezőkre és a sportmédiára is. Az EP-képviselők úgy vélik, hogy a fellendüléshez vezető út kihívást jelent majd, a CULT bizottság egy ágazatokon túlmutató együttműködésben látja a megoldást. Az állásfoglalás ugyanakkor azt kéri a Bizottságtól és a tagállamoktól, hogy a rendelkezésre álló és az ágazat számára igénybe vehető uniós programok révén erősítsék meg általában a sportágazat és különösen a szabadidősport helyreállítását és válságrezilienciáját.