Fri. Apr 19th, 2024

Meghatározták, kik mentesülnek az épület- és területadó befizetésének a kötelezettsége alól

Megjelent a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján az a rendelettervezet, amely meghatározza azokat a kritériumokat, amelyek esetén azok a gazdák, akik valamely szö­vetkezetnek a tagjai, illetve a mezőgazdasági társulások, mentesülnek az épület- és területadó befizetésének a kötelezettsége alól.

Ennek egyik feltétele, hogy a megtermelt javak legkevesebb 50 százalékát értékesíteniük kellett az előző évben. A területadó kifizetésének az eltörlése egyaránt vonatkozna a tervek szerint a szántóföldekre, a legelőkre, azokra a telkekre, amelyekre fóliaházat építettek, illetve az erdőkre és gyümölcsösökre is.

A rendelettervezet arra is kitér, hogy a mezőgazdasági társulások ne fizessenek profitadót. Ez esetben megalapításukra sor kellett kerüljön az előző év december 31-ig, nettó éves forgalmuk pedig 5 esztendőn keresztül nem haladhatja meg a 10 millió eurót.

Sütő Attila