Fri. Apr 19th, 2024

LITESA Tollaslabda Kupa Sarmaságon

A Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum május 26-án megrendezte az első LITESA Tollaslabda Kupát, amely olyan diákoknak szólt, akik nem sport szakirányú iskolában végzik tanulmányaikat.

Az ötlet Onica Andrea és Mircea Chivu helyi tornatanárok fejéből pattant ki, ugyanis nemrégiben iskolánk két diákjával részt vettek a tollaslabda kupa országos szakaszán, ahonnan – annak ellenére, hogy diákjaink sportiskolák diákjaival kellett megmérkőzniük -, jó eredményekkel tértek haza. Ezúton is gratulálunk nekik! Ennek okán döntöttek úgy, hogy szerveznek egy megyeközi versenyt, amely azoknak a diákoknak szól, akik nem versenyszerűen űzik a sportágat, viszont nagyon tehetségesek és lelkesek ebben.

Székely Csaba, a Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum igazgatója elmondta, hogy az első LITESA Tollaslabda Kupával iskolánk volt igazgatójának, Bőti Sándor Csaba emléke előtt tisztelegnek.

A versenyre a következő iskolákból érkeztek diákok: Rákóczi Ferenc Általános Iskola – Szatmárnémeti, Mircea Eliade Általános Iskola – Szatmárnémeti, Varsolci 1-es Számú Általános Iskola, Iuliu Hațieganu Általános Iskola – Kolozsvár, Nagynyíresi Általános Iskola, Dr. Florian Ulmeanu Technológiai Líceum – Sülelmed, Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum.

Községünket a következő versenyzők képviselték: Sava Rihana, Sava Ina, Sava Sofia, Szasz Nuria, Demjén Victoria, Kiss Nikolett, Bojani Rihan, Molnár Norbert, Mureșan Alexandru, Cioban David, Racian Adrian, felkészítő tanáraik: Onica Andrea és Mircea Chivu.

Nagyon komoly mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi, minden versenyző a legjobb formáját hozta, de mint minden versenynél, itt is eredményhirdetéssel zártuk a napot és a legjobbak díjban részesültek.

Lányok:

V-VII. osztály:

  1. Díj: Sava Rihana
  2. Díj: Demjen Victoria
  3. Díj: Sava Ina, Szasz Nuria

VII-VIII. osztály:

  1. Díj: Agrișan Daria
  2. Díj: Blajan Emma
  3. Díj: Török Írisz, Denes Ana

Fiúk:

V-VI. osztály:

  1. Díj: Fekete Norbert
  2. Díj: Neagoe Alexandru
  3. Díj: Bojani Rihan, Scripca Luca

VII-VIII. osztály:

  1. Díj: Glodan Alin
  2. Díj: Purcel Ovidiu
  3. Díj: Racian Adrian, Pop Cosmin

Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek, felkészítőtanárnak, az elért eredményekért. Külön büszkeséggel tölt el, hogy községünk képviselete öt díjat hozott el, büszkék vagyunk rájuk!

Székely Anetta