Sat. Apr 20th, 2024

Legtöbb 4.500 lejes havi nettó jövedelemmel lehet részt venni az Egy család, egy otthon programban

Legtöbb 4.500 lejes havi nettó jövedelemmel (család esetén összjövedelemmel) lehet részt venni az Egy család, egy otthon programban, a megvásárolandó ingatlan értéke pedig nem haladhatja meg a 70 ezer eurót – többek között ezt is tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amely módosítja az Első ház programot, amelynek a nevét egyúttal Egy család, egy otthon programra módosítotja.

A gyerekes családok csak akkor vehetnek részt a programban, ha a szülők együttes nettó jövedelme a hitel igénylésének pillanatában nem haladja meg a havi 7.000 lejt.

A minimális előleg továbbra is a ház vételárának 5%-a, az államilag garantált hitelösszeg legtöbb 66.500 eurónak megfelelő lej.

Az egy gyermekes családok 0,5%-os, a két vagy több gyermekes családok 1%-os kamatkedvezményt kapnak a hitel teljes futamideje alatt.

A pénzügyminisztérium közleményében kifejti: azért javasolták az Első ház program módosítását, hogy ennek kiemelten szociális jellege legyen, és ezt tükrözi az Egy család, egy otthon elnevezés is. Ezzel magyarázható az is, hogy bevezettek egy maximális jövedelemszintet, amivel be lehet lépni a programba, és felső határt szabtak a megvásárolandó ingatlan árának is, ugyanakkor kamatkedvezményt adtak a gyerekes családoknak.

Eugen Teodorovici azt nyilatkozta, hogy az Egy család, egy otthon programot a Román Nemzeti Bank szakértőivel folytatatott „intenzív és építő jellegű” megbeszélések után javasolták azzal a céllal, hogy a kisjövedelmű családokat segítsék abban, hogy egy tisztességes lakást vásároljanak.

agerpres.ro