Fri. Apr 19th, 2024

L. Orban: Igyekszünk minél kevésbé korlátozni az emberi jogokat és szabadságokat a szükségállapot alatt

Azon lesznek, hogy minél kevésbé korlátozzák az emberi jogokat és szabadságokat a szükségállapot alatt – jelentette be vasárnapi online sajtóértekezletén Ludovic Orban miniszterelnök.

Azt mondta: csak a ,,legszükségesebb” intézkedéseket vezetik be.

Miután az államfő bejelentette, hogy hétfőtől kihirdeti a rendkívüli állapotot, minden tárcavezető véleményét kikérte a meghozandó intézkedések tekintetében – mondta el Orban.

Szükség van, főleg az egészségügy terén, a beszerzési eljárások egyszerűsítésére – hangsúlyozta a kormányfő, és hozzátette: meg kell erősíteni azokat az intézményeket, és itt a közegészségügyi igazgatóságokat hozta fel példának, amelyek a járvány elleni harc ‘tűzvonalában’ vannak.

Egy másik intézkedésként említette, hogy a hatóságoknak – alapos elemzést követően – elejét kell venniük, hogy bizonyos keresett gyógyszerek és más eszközök ára nagymértékben emelkedjen. Akár azt is lehetségesnek tartja, hogy maximálják egyes termékek, köztük a kesztyűk, maszkok, védőeszközök és fertőtlenítőszerek árát.

agerpres.ro