Fri. Mar 29th, 2024

Kelemen Hunor beszéde az Európai Néppárt politikai közgyűlésén

Ma arról kell döntenünk igazából, hogy egy nagy családban hogyan járunk el akkor, amikor vita van. Vita van egy családban, minden családban vannak viták, de igazságot tenni ököllel nem lehet. Nem is ez a dolgunk, hogy igazságot tegyünk ököllel.
Az a dolgunk, hogy találjunk egy olyan megoldást, egy olyan utat, amely a családot erősebbé teszi, mert ennek a családnak győznie kell május 26-án. Ez a család akarja az Európai Uniót vezetni. Ez a család akarja az Európai Uniónak a főbiztosát adni. Ez a család akarja meghatározni, hogy megy az Európai Unió, és milyen ritmusban változik az Európai Unió.
Az RMDSZ ebben hitt és hisz azóta, amióta a Néppártnak a tagja – pontosan 20 esztendeje.
Most arról vitázunk, hogy kizárjuk-e a Fideszt, felfügesszük-e a Fideszt, a legsikeresebb tagját a családnak. Én azt gondolom, hogy minden vitát családon belül meg kell tudni oldani. Minden vitának helye van.
Az előbb mondta Manfred Weber barátunk, hogy a keresztény-demokrata örökségen belül szükség van egy elvi vitára. Egyetértek. Szükség van egy elvi vitára, ezt a vitát le kell folytatnunk. De nem akkor, amikor választási csatában vagyunk. Nem akkor, amikor győzni akarunk.
Ezt a vitát folytatni kell. Ezt a vitát le kell zárni május 26. után. Azt gondolom, hogy akkor hoznánk jó döntést, ha azon a hídon úgy tudnánk átmenni – amelyet Annegret Kramp-Karrenbauer javasol, és gyönyörű metafora -, ha a Fideszt a hídról nem letaszítani próbálná ma az Európai Néppárt, hanem segíteni abban, hogy erősebbé váljunk.
Ezért az a javaslat, amit a szlovén kollégám, Janez Janša tett, azt gondolom, hogy a kompromisszumos javaslatok közül a legjobb.
Miért akarunk vizsgálóbizottságot létrehozni, ha a vizsgálóbizottság döntése előtt már döntést hozunk mi magunk? Ez egy eljárásbeli kérdés.
Én azt gondolom, hogy kell hagyni, hogy ez a háromtagú bizottság kivizsgálja azt, ami történt, a vitát próbálja mederben tartani, mi pedig türelmesen, szolidárisan ezt a választást vigyük végig.
Mit fognak mondani holnap azok, akik veszítettek, és mit fognak mondani azok, akik győztek? De mit fognak mondani a szocialisták holnap? A liberálisok mit fognak mondani holnap? Azt fogják mondani, hogy ezekre akarjátok Európa jövőjét rábízni, amikor egy családi vitát sem képesek házon belül megoldani? Hát, hogy vezessék ők az Európai Uniót?
És lehet, hogy igazuk lenne.
Tehát én azt gondolom, hogy ma nekünk olyan döntést nem szabad hozni, ami a Fideszt kizárja, felfüggeszti, és olyan helyzetbe hozza, hogy ne lehessen visszatérni. Nem szabad olyan döntést hozni, ami a családot gyengíti. A többi vitát le tudjuk folytatni, azt gondolom, a zágrábi kongresszusig. Le tudjuk folytatni május 26. után, és ezért támogatom, és kérem, hogy szavazzunk Janez Janša javaslatáról, mert ez a jó.
Én a politikában azt tanultam, hogy a családon belül sem, de még az ellenfeleidet se taszítsd be a sarokba, ne hozd olyan helyzetbe, hogy ne legyen kiút, hogy ne legyen lehetőség a kompromisszumra.
Ezért azt gondolom, hogy nekünk ma kompromisszumot kell keresni. Kompromisszumot azoknak is, akik ezen a nagy családon belül kicsit balra állnak, azoknak is, akik egy kicsit jobbra állnak. És nem felfüggeszteni, nem kizárni kell a Fideszt, hanem folytatni a párbeszédet.
Orbán Viktor az elmúlt napokban Manfred Weber három javaslatára pozitív választ adott. Én azt gondolom, hogy ezt az utat kell folytatni. És igen, a három bölcs, a három ember megvizsgálja procedurálisan, és ez a korrekt, és miután ők döntést hoztak, utána kell nekünk szavazni. Nem ma, nem most. Most harcban vagyunk, most választási kampányban vagyunk.
Ezt a türelmet saját magunk számára is meg kell tudnunk adni, és ezt a szolidaritást saját magunk számára is fenn kell tudnunk tartani.