Thu. Mar 28th, 2024

Felújítják a perecseni orvosi rendelőt

Boncidai Csaba polgármester fontosnak tartja az egészségügyi szolgáltatások biztosítását a községben. Szakorvosi rendelőt szeretne létrehozni, ahova majd rendszeresen szakorvosokat hívna, hogy a betegeknek ne kelljen több száz kilométert utazniuk.

– Az orvosi rendelő felújítására négy építő cég jelentkezett, most készülnek a tender versenyre, reméljük, hogy az elkövetkezendőkben a munkálatokat elindíthatjuk.

Hosszú bosszankodás és orvoshiány után, a múlt héttől van két orvosunk, akik a perecseniek egészségére vigyáznak. Egyik Szilágysomlyóról ingázik, a másik egy nyugalmazott 43 éves katonaorvos, aki többször dolgozott Afganisztánban és Iránban.
Az orvosi rendelő keretén belül orvosi lakás is lesz, valamint egy olyan szakrendelő, ahova hetente egyszer szakorvosokat – belgyógyászt, nőgyógyászt, reumatológust stb. – hívnánk meg Kolozsvárról, Nagyváradról, mert könnyebb egy orvosnak Perecsenbe rendelni, mint a sok helyi betegnek Kolozsvárra vagy más nagyvárosba menni, hogy ott gyógyíttassa magát. Felmérjük majd az igényt, hogy milyen orvosra lenne szükség, és olyat hozatunk Perecsenbe – mondta a polgármester.

Kulcsár Mária