Sat. Apr 4th, 2020

27 millió lejjel támogatta a megyei tanács az önkormányzatok működését

A Szilágy Megyei Tanács rendelkezésére álló 6%-os jövedelemadóból 27 millió lejt osztottak ki az önkormányzatoknak, így segítve a működésüket. Ebből az összegből a többnyire magyarok által lakott települések megközelítőleg 9 millió lejben részesültek.

,,Ez a támogatás a helyi önkormányzatok működésének a lefedésére van szánva, mert óriási problémákkal küszködnek. A szociális ellátórendszer költségeit az idén a kormány csak 50%-ban biztosította, de mindemellett működtetni kell a meglévő kórházakat, öregotthonokat, SMURD központokat, lakossági nyilvántartó szolgáltatásokat, önkéntes tűzoltó központokat, valamint a líceumokat is. Ezen szolgáltatások, intézmények nem kizárólag csak azt az önkormányzatot látják el, amelynek a területén működnek, hanem a térségben lévő összes települést kiszolgálják, ezért nagyon fontos ezek működése” – nyilatkozta Szilágyi Róbert István, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke.

Kulcsár Mária