Sat. Apr 20th, 2024

Farsangi rendezvény a Szentháromság Római Katolikus egyház szervezésében

A zilahi Szentháromság Római Katolikus Plébánia szervezésében először került sor 2023. február 11-én a farsangi mulatságra.

A nagy érdeklődésnek köszönhetően a Pedagógiai Líceum étkezője adott helyet a rendezvénynek.

A délutáni gyerekfarsangon mintegy 20 gyerek mutatta be kreatív jelmezeit, táncolt, résztvett farsangi vetélkedőkön, és egyedi kézimunkákat készített. Három órán át mókáztunk, játszottunk, táncoltunk. Rózsa Etelka és Róbert is jókedvvel irányította az érdeklődő gyerekeket. A tevékenység végén minden gyermek elismerő oklevelet kapott és persze hazavihette az elkészített kézimunkáját. Tettük ezt azért, mert városunk római katolikus gyerekei szétszóródva járnak a város több iskolájában, ezért ritkán nyílik alkalmuk együtt játszani

Később, a felnőttek vették át a táncparkettet, nagyjából 80-an töltöttek el egy kellemes estét közösségben, beszélgetéssel, énekléssel, táncos mulatsággal. Számos tombola, meglepetés várta a résztvevőket. Köszönjük azoknak, akik tombolatárggyal vagy egyéb támogatással hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

Szilágyi Tilda

Páli-Kis Éva