Thu. Mar 28th, 2024

Érettségi: a kötelező tantárgyból vizsgáznak ma a diákok

A kötelező tantárgy írásbeli vizsgájával folytatódik kedden az idei érettségi.

Ez a vizsga-sorozat második napja, miután hétfőn román nyelv és irodalomból vizsgáztak a tanulók. Szerdán a szaknak megfelelő választott tantárgyból vizsgáznak a végzősök, csütörtökön anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását.

Az oktatási minisztérium adatai szerint összesen 126.454 tanuló iratkozott fel idén az érettségire, közülük 111.329-en ebben az évben, 15.125-en korábbi években fejezték be tanulmányaikat.

A jelentkezőket 7.30 és 8.30 között engedik be a terembe, és a tételek kiosztásától számítva három óra áll rendelkezésükre ezek kidolgozására.

Minden termet megfigyelő kamerákkal látnak el, a vizsgázóknak tilos kommunikálniuk egymás között, és sem kézikönyveket, szótárakat, jegyzeteket, sem pedig mobiltelefonokat vagy más kommunikációs eszközöket, számolóeszközöket nem szabad a terembe vinniük, illetve használniuk. Azokat, akiknél ilyeneket találnak, kizárják az érettségiről, függetlenül attól, hogy használták-e a náluk talált segédeszközt vagy sem – figyelmeztet minisztérium.

Az eredményeket június 27-én 12 óráig kell nyilvánosságra hozni, az óvások benyújtása 12 és 18 óra között történik. A végleges eredményeket július elsején teszik közzé.

A sikeres vizsga feltétele a 6-os átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.