Fri. Jul 12th, 2024

Cseke Attila: a közszolgáltatások törvénykönyvét dolgozza ki a fejlesztési minisztérium

A közszolgáltatásokra vonatkozó szabályozást egyetlen törvénykönyvbe foglalja a fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős szaktárca –erről döntött az RMDSZ javaslatára mai ülésén a kormány – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter.

„Az ivóvízellátás, a jól működő tömegközlekedés, a korszerű közvilágítás, szennyvízhálózat, távfűtés, hulladékbegyűjtés, vagy az energiaellátási hálózat alapvető feltételei minden olyan településnek, ahol jó élni. Ez állami és önkormányzati feladat. A törvénykönyv célja világosan, egyetlen törvényben leszabályozni azt, hogy melyik hatóságnak mi a feladata, hatásköre a közszolgáltatásokat illetően. Az új törvénykönyvvel, a decentralizáció elvét használva, megadjuk az önkormányzatoknak azt az eszközt, amely segítségével minőségi közszolgáltatásokat nyújthatnak” – nyilatkozta Cseke Attila.

A közszolgáltatásokat jelenleg egy általános törvény szabályozza, ehhez adódik hozzá négy másik jogszabály, amely külön-külön tárgyalja a valamely közszolgáltatásra vonatkozó rendelkezéseket, illetve léteznek uniós irányelvek és szabályozások is ezen a területen. Az új közszolgáltatási törvénykönyv egyetlen, világos és egyszerű törvénybe gyűjti az előírásokat. „Ezáltal biztosíthatjuk azt, hogy egy egységes stratégia mentén, átgondolt közszolgáltatási rendszerek működtetnek a helyi és központi hatóságok” – mutatott rá Cseke Attila.