Megjelent a júniusi Újvárad
A nagyváradi folyóirat friss számában verssel jelentkezik Vass Tibor, Balázs Imre József, Kovács Edward, Sokacz
A nagyváradi folyóirat friss számában verssel jelentkezik Vass Tibor, Balázs Imre József, Kovács Edward, Sokacz
Közel másfél évnyi, riadalmakkal, feszültséggel, lemondásokkal, bizonytalansággal és várakozásokkal teli időszak után június elsején ismét
,,A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása” (Mórus Tamás) Hosszú hónapok várakozása
Azoknak a személyeknek, akik be vannak oltva koronavírus ellen, és részt vesznek a beltéri kulturális
Második számát kínálja az olvasónak az Újvárad folyóirat. Versekkel Ozsváth Zsuzsa, Korpa Tamás, Antal Balázs
Fotó: EMKE/Horváth László Szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Széman Rózsa játszóházvezető, közművelő, orvosasszisztens részére
A koronavírus-járvány következtében idei közgyűlésünket, az EMKE elnökségének határozata értelmében ismét elektronikusan tartjuk meg. Az erről szóló beszámolót
„Románia legnagyobb kulturális örökséget hasznosító projektjét mutattam ma be az Európai Bizottságnak. Hatalmas öröm, hogy
Az egészségügyi minisztérium fontolgatja egyes kulturális és sporttevékenységek engedélyezését – közölte hétfőn Vlad Voiculescu. A
Van, akinek tanár úr, van, akinek művész úr, másnak dalszövegíró, költő, jó barát, testvér, ugyanakkor
Elkészült Thököly Vajk ötödik kötete, a Rock&Folk. Benne több mint nyolcvan megzenésített vers olvasható, melyeket