Közigazgatási konzorciumokat hozhatnak létre az önkormányzatok
Elfogadta hétfőn a képviselőház a közigazgatási konzorciumok létrehozását lehetővé tevő tervezetet. A közigazgatási törvénykönyvet módosító
Elfogadta hétfőn a képviselőház a közigazgatási konzorciumok létrehozását lehetővé tevő tervezetet. A közigazgatási törvénykönyvet módosító
Kitart az enyhe idő a következő két hétben is, csapadék csak kis mennyiségben várható –
Az alkotmánybíróság csütörtöki határozata szerint valamely vádalku keretében tett beismerő vallomás nem használható fel bizonyítékul
Meleg őszi napok elé nézünk, kevés esővel – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM)
„Sok eltérést találtunk a hazai és a lengyel törvénykezés között, részben ezzel is magyarázható, hogy
Döntőházként szavazta meg a képviselőház azt a törvénymódosítást, amely eltörli a magánnyugdíjalapokba befizetett hozzájárulás többszöri
Október utolsó hetében sor kerül a szociális utalványok harmadik, 250 lej értékű részletének kifizetésére –
Kihirdette hétfőn Klaus Iohannis államfő az alkalmazottakat megillető jogok körét bővitő törvényt. A több európai
A hét vége felé jelentős lehűlés következik be, október 22-e után azonban az ország régióinak
Elfogadta kedden az Európai Parlament a Románia és Bulgária haladéktalan schengeni csatlakozását támogató, nem kötelező
Közel 40 politikai szervezet képviseltette magát a hétvégi Európai Néppárt Nőszervezetének Őszi Akadémiáján. Mariya Gabriel,
Hagyományőrző Családi Napokat szerveztek a hétvégén a szilágysági Kémeren. A háromnapos programsorozat keretén belül immár