A romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai – országos tantárgyverseny
,,Vasárnap 12 órakor vette kezdetét a záróünnepség, amelyen belül sor került a díjkiosztásra. A zilahi
,,Vasárnap 12 órakor vette kezdetét a záróünnepség, amelyen belül sor került a díjkiosztásra. A zilahi
Lehűl az idő a következő napokban az ország legtöbb régiójában, majd jövő héttől kezdődően ismét
Elsőfokú (sárga jelzésű), vasárnap 24 óráig érvényes árvízriadót adott ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási
Folytatjuk az ifjúsági és sporttevékenységek támogatását, amelyet szintén az RMDSZ harcolt ki ezelőtt három évvel.
Elfogadta a kormány szerdai ülésén a 2019-2020-as tanévre érvényes beiskolázási keretszámokat. A gimnáziumi osztályokban a
Az európai parlamenti választáson részt vevő jelölteknek el kell távolítaniuk április 26-án éjfélig minden bannert,
„A csatlakozás óta az önkormányzatok 5,3 milliárd eurót hívtak le közösségi befektetésekre, iskolaépítésre, út-, víz,
„Csak összefogással nyerhetünk május 26-án, ezért olyan fontos, hogy a szórványban élő közösség, a Székelyföld,
Hadad, Bogdánd Az EME Zilah és Vidéke fiókszervezete, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ,
Szent György (271 körül – 303. április 23.) római kori katona és keresztény vértanú. Szentté