A 65 év fölötti személyek reggel 7 és 11 óra között, illetve este 7 és 10 óra között mehetnek ki a házból
Hétfőtől kezdődően a 65 év fölötti személyek reggel 7 és 11 óra között, illetve este
Hétfőtől kezdődően a 65 év fölötti személyek reggel 7 és 11 óra között, illetve este
A végzős osztályok tanulói – a távolságtartási szabályok szigorú betartásával – június 2-a és 12-e
Egyre szebb, tavasziasabb idő lesz a következő két hétben – derül ki az Országos Meteorológiai
Az idén le nem adott tananyagot a következő tanévben pótolják be – jelentette be hétfői
A Stratégiai Kommunikációs Csoport legfrissebb közleménye szerint 11.339 fertőzöttet tartanak nyilván az országban, ebből 4.006-ot
,,Az a döntés született, hogy ebben a tanévben már nem nyitják meg az óvodákat és
Megjelent a Hivatalos Közlönyben az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében támogatást kapnak azok a gazdák,
Folytassuk a gyümölcsösben a növényvédelmi munkákat. A tafrina az őszibarackot továbbra is veszélyezteti, védekezzünk ellene.
Kilátogathatok a temetőbe szertartáson részt venni, családi sírokat gondozni? NEM. Ezeket a helyzeteket katonai rendeletek szabályozzák,
1. Kell-e fizetni a családorvosoknak az intézményes elkülönítés lejárta után kiállított igazolásért? A családorvos nem kérhet
A koronavírus Erdélyben elnevezésű felmérés legfrissebb eredményei szerint a diákok nagy többsége bekapcsolódott a távoktatásba, mintegy