Mon. Jul 15th, 2024

Románia az első EU tagország, amely kidolgozta a ,,fenntartható fejlődés szakértője” mesterség foglalkozási szabványát

A Kormány Főtitkárságán belül működő Fenntartható Fejlődés Főosztály  bemutatta a ,,fenntartható fejlődés szakértő” mesterség foglalkozási szabványát.

„A foglalkozási normatíva jóváhagyása meghatározó Románia fenntartható fejlődésének szempontjából, illetve hasznos és szükséges eszköz a szakma gyakorlásához a közigazgatásban. Célunk a teljesítmény, és ehhez szakemberekre van szükségünk. Szeretném, ha az egyetemi szféra befogadó lenne, és akkreditálná a posztgraduális képzési programokat erre a tevékenységre. Úttörők vagyunk, az EU tagországai közül elsőként vezettük be ezt a szakmát a Foglalkozási Kódexbe, ami felelőssé tesz minket és arra kötelez, hogy mindent megtegyünk a fenntarthatósághoz való hozzáállás megváltoztatásáért Romániában.” – nyilatkozta Borbély László államtanácsos.

A videókonferencia nagy érdeklődésnek örvendett, a közintézmények, egyetemek, az üzleti élet és a civil társadalom több, mint 200 képviselője követte. A foglalkozási profil a Fenntartható Románia – Stratégiai és intézményi keretek kidolgozása Románia Fenntartható Fejlődési Stratégiájának megvalósításához” – SIPOCA 613 projekt keretén belül került kidolgozásra. A szakértők képzése alapvetően a szakmai továbbképzés utáni posztgraduális programok révén valósul meg és meghatározó szerepük lesz a 2030-as menetrend elveinek és értékeinek bevezetésében a közintézményekbe.

Mit is csinál egy fenntartható fejlődés szakértő?  A fenntartható fejlődés szakértője közép- és hosszú távon a paradigmaváltás ügynökeként fog tevékenykedni a központi és a helyi közigazgatás konkrét tevékenységéhez kapcsolódó projektek, közpolitikák, programok és stratégiák felépítésében.  Ebben az értelemben a szakértő minden hatóság szintjén kifejleszti, végrehajtja, ellenőrzi és elősegíti a 2030-as stratégiában előírt fenntartható fejlődési célkitűzéseket, amelyek az adott hatóság sajátos kompetenciáihoz igazodnak.

„A kormány középtávú elképzelése az állami rendszerrel kapcsolatban Románia fenntartható fejlődéséhez szükséges összes feltétel biztosítása, integrált, hozzáértő és erős adminisztrációval.  Az emberi erőforrások professzionalizálása ebben a tekintetben prioritást élvez, és a Kormány Főtitkársága ezzel megerősíti intézményi koordinációs és stratégiai irányítási szerepét. Az intézményi keretek megerősítése érdekében támogatni fogjuk azon szervezetek, entitások megalakításának befejezését, amelyek lényegében hozzájárulnak a 2030-as menetrend romániai megvalósításához.“- mondta Mircea ABRUDEAN, a kormány főtitkárhelyettese.

Daniel DAVID, az Országos Rektori Tanács elnöke úgy értékelte, hogy a Fenntartható Fejlődés Főosztály kezdeményezése az ezen a területen dolgozó szakemberek iránti igény elemzéséből indult ki: „Ennek a szakmának a kidolgozása az egyetemekkel szoros együttműködésben, szigorú szabályok betartásával és okosan történt. A szakértői képzés ezen a területen csak az alapképzési program elvégzése után történik, nem korábban vagy alternatívaként. Az Országos Rektori Tanács ösztönzi a képzési programok megkezdését, és elemzi, hogyan lehet ezeket bizonyos mesterprogramokban megvalósítani.”

A foglalkozási szabvány az alábbi link-ről tölthető le.