Tánczos Barna: de minimis támogatást kaphatnak az erdőtulajdonosok csemetekertek létrehozására
„A helyreállítási alapból Románia legnagyobb erdősítési kampányát indítottuk el, amelynek célja 57 ezer hektár új
„A helyreállítási alapból Románia legnagyobb erdősítési kampányát indítottuk el, amelynek célja 57 ezer hektár új
2023. március 17-én pénteken Varsolcon került megrendezésre a Kányádi Sándor megyei szavalóverseny, ahol harminckilenc diák
Péntektől jelentkezhetnek a fizikai és a jogi személyek a romániai gépkocsipark felújítását célzó és a
Bútorzattal, digitális és taneszközökkel látnának el 25 zilahi oktatási intézményt, valamint a Zilahi Iskolás Sportklub
Április 10. és 13. között kapják meg a kedvezményezettek a 250 lej értékű élelmiszersegélyt –
A nemzetközi nőnap tiszteletére, március 12-én, vasárnap délután a Sarmasági Szakképző Líceum alsó tagozatos diákjai
Erdély-szerte pedagógusfórumokat szervez az RMDSZ ebben az időszakban A közösségért kormányzunk – országos konzultáció részeként.
Költőink ihletésében rajz- és szavalóverseny megyei szakaszát szervezték március 17-én a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban.
1848. március 15-e a szabadság, az összetartozás, a bátorság szimbólumává vált. A márciusi ifjak előtt
Szilágy megye magyarlakta településein méltóságteljesen szervezték meg a nemzeti ünnepi rendezvényeket, március 15-én szép számban
A képviselőház keddi ülésén elfogadta a közérdekű bejelentéseket tevő személyek védelmét biztosító törvény módosítását. A
Istentisztelettel kezdődött az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékező ünnepség Szilágypanitban. A Haraklány községhez