Fri. Apr 19th, 2024

Bálint Ervin személyében új polgármestere van Szilágycsehnek

Péntek délután letette a hivatali esküt Szilágycseh új polgármestere, Bálint Ervin, aki nagy tervekkel, lendülettel kezdi mandátumát, melyben 15 tanácsostársa segíti. Mint mondta, ebből hat az RMDSZ, négy a liberális párt, három az USR, és kettő a szociáldemokrata párt jelöltje.

– Fő célkitűzésem a város fejlesztése. Infrastruktúra terén vannak hiányosságok, nemcsak a városban, hanem a városhoz tartozó falvakban is. A gázhálózat bővítése lenne az első célkitűzés, de remélhetőleg a 2021-2027-es európai uniós programcsomag ezt is tartalmazza, ezért bizakodom, hogy ez megvalósulhat – mondta Bálint Ervin polgármester.

Szilágycsehben és a hozzá tartozó falvakban elkezdődött a PNDL 2 program kivitelezése, a csatornarendszer bővítése, ezáltal a négy faluban már dolgoznak a csatornarendszeren, ami 40%-ban elkészült, és amit a tervek szerint 2022 év végéig befejeznek. Ezzel párhuzamosan zajlik a vízhálózat bővítése is ugyancsak a négy településen, ami európai uniós program által valósul meg. Ez is 40%-ban már megvalósult. Fejlesztés szempontjából ezek lennének a legfontosabb célkitűzések – ismertette a polgármester.

A városnak szüksége lenne egy kulturális központra, ezért az utolsó tanácsosi gyűlésen továbbították a moziteremmel kapcsolatos projektet, mely szerint annak teljes felújítását tervezik. „Ez egy hatalmas beruházás, ugyanis a moziteremnek az alsó szintjén van a könyvtárunk is, amely nagyon rossz állapotban van, be van ázva, ezért mindenképp meg kell oldjuk ezt a problémát” – hangsúlyozta a polgármester.

Bálint Ervin elmondta, 4 millió eurós befektetést nyertek meg a középiskola teljes külső-belső felújítására, felszerelésére, a munkálatokat április elején kezdik el. A fiatalok itthon maradásáért is tenni szeretnének, a város fiatalításáért, ezért új munkahelyek létrehozásán gondolkodnak, ugyanakkor fel akarják mérni a cégeknél a lehetőségeket, hogy milyen szakkörben tudnának alkalmazni, és néhány hónapos tanfolyamokat szerveznének a munkát kereső személyeknek, fiataloknak.

„Az öregotthon támogatásában mindenképp részt fogok venni, sőt az akkreditáció elérése érdekében ott is még bővítéseket, fejlesztéseket kell végeznünk, tehát van tennivaló, ezért arra fogok törekedni, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek. El kell mondanom, a helyi költségvetés nem elég, nekünk mindenképp szükségünk van projektekre, európai uniós támogatásokra, ahhoz hogy egy hatékony fejlődésen menjünk keresztül. A négy településen még nem tudunk aszfaltozni, mert zajlanak a munkálatok, az ott lakóknak sajnos várniuk kell amíg ezekkel elkészülnek, ez kellemetlenséggel jár, de ahhoz hogy jólétben legyen részünk először szenvednünk kell. Ez elkerülhetetlen dolog” – mondta a polgármester.

A városban egy piknikpark kiépítését is tervezik, ami a vár kertjében lenne. Bálint Ervin kiemelte, jó a kapcsolata a tanácsosokkal, az RMDSZ részéről ugyanazok a képviselők, egy új személy van, Vasvári Mária, de a többiekkel már két közös mandátuma volt. Mindannyian hozzáértő emberek, tudják hogyan működik a közigazgatás, és nagyon reméli, a többi párt jelöltjeivel is meg fogja találni a közös hangot, és hatékonyan fognak dolgozni a város fejlesztésén.

Cheregi János leköszönő polgármester elmondta, az elmúlt négy év alatt többet fejlődött a város, mint az addigi évek során. „Nagyon sok projektet sikerült megnyerni, jelenleg is folynak a munkálatok, ezeket mind be kell fejezni, és úgy gondolom, hogy Ervin az az ember, aki ezt tovább tudja vinni, főleg ha felállít maga mellé egy jó csapatot, ahogy én tettem annak idején. Amit elkezdtünk, folytatni kell. Amikor ide jöttem, szinte nulláról kezdtünk mindent. Most viszont számtalan munkálat van kivitelezés alatt, és ő ezt be tudja fejezni, mert ambíciós, fiatal, három mandátuma van mint tanácsos, nem ismeretlen számára az itteni helyzet, nem kezdő, és biztos vagyok benne, hogy meg tudja csinálni, és meg is fogja csinálni. Ha valamiben tudok segíteni, nagyon szívesen a rendelkezésére állok és segítek, mert én is azt szeretném, hogy ne maradjunk le másoktól, Szilágycseh is fejlődjön, és úgy gondolom, most nagyon jó úton vagyunk, és ezt folytatni kell” – tette hozzá Cheregi János tanácsos.

Kulcsár Mária