Sun. Oct 13th, 2024

Az oktatási intézmények egészségügyi személyzetének naponta ki kell szűrniük a beteg gyerekeket

Átiratban értesítette az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségeket azokról a kötelező intézkedésekről, amelyeket az influenzajárvány terjedésének megelőzése érdekében kell foganatosítaniuk.

A szaktárca utasítása szerint az oktatási intézmények egészségügyi személyzetének naponta ki kell szűrniük a beteg gyerekeket, és amennyiben egy óvodai csoportban/osztályban legalább három gyereknél igazolják az influenzavírussal való megfertőződést, az érintett osztályban fel kell függeszteni az oktatást.

Azokban az óvodai csoportokban/osztályokban, ahol betegség miatt szünetel a tanítás, kötelező módon fertőtlenítést kell végezni – jegyzi meg a szaktárca.

A minisztérium kéri továbbá, hogy minden tanintézetben biztosítsanak vizet és szappant a tanulóknak, a pedagógusok pedig gondoskodjanak az alapvető higiéniai szabályok – például kézmosás evés előtt és után, illetve vécéhasználat után, a gyümölcsök és zöldségek alapos megmosása fogyasztás előtt, csak biztos forrásból származó víz fogyasztása – betartásáról.

A szaktárca ugyanakkor javasolja, hogy a légúti fertőzések terjedésének korlátozása érdekében halasszák el a különféle kulturális, sport- és egyéb tömegrendezvényeket.

A hiányzó gyerekek kizárólag orvosi igazolás felmutatásával térhetnek vissza az iskolába/óvodába – szögezik le.

A megyei tanfelügyelőségeknek ugyanakkor naponta 10 óráig, illetve 10 és 16 óra között is jelenteniük kell a megbetegedések számát, illetve azoknak a tanintézeteknek a számát, amelyekben teljesen vagy részlegesen felfüggesztették az oktatást.

Az Országos Közegészségügyi Intézet keretében működő Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ csütörtökön közölte, hogy január 27-e és február 2-a között járványszerűen nőtt az influenzás megbetegedések száma.

 

Szünetel az oktatás az egyik Szilágy megyei tanintézmény I. osztályában

Szilágy megyében az influenzajárvány miatt a Zilahi Corneliu Coposu Általános Iskola I. B osztályában a tegnap és a mai nap folyamán szünetelt a tanítás. A hideg évszak végéig a Szilágy Megyei Tanfelügyelőség naponta monitorizálja az influenzás megbetegedések számát, állandó kapcsolatot tart a Szilágy megyei Közegészségügyi Igazgatósággal, és ha egy tanintézet tanulóinak 20 százaléka három egymást követő napon hiányzik igazolt influenzás megbetegedés miatt, felfüggesztik a tanítást az oktatási intézményben.