Támogatásban részesülnek a gyógy- és aromás növények termesztői
Idén de minimis, azaz csekély összegű támogatásban részesülnek a gyógy- és aromás növények termesztői – jelentette be
Idén de minimis, azaz csekély összegű támogatásban részesülnek a gyógy- és aromás növények termesztői – jelentette be
Sorin Cîmpeanu kedd este elmagyarázta, miként számolják ki, hogy egy adott település melyik zónához tartozik.
Továbbra is megkapja az egyik szülő fizetése 75 százalékát, ha a hatóságok a járványhelyzet miatt
Elsőfokú készültség van több erdélyi folyó Szatmár, Arad és Temes megyei vízgyűjtő medencéjében. Kedd éjfélig
Bővíteni kell az iskolai orvosi rendelők személyzeti állományát, és növelni kell az erre a célra
A zilahi tanulók a tanév idején négy típusú ösztöndíj egyikében részesülhetnek – érdem, tanulmányi, szociális,
Egy új fejlesztésű, hagyományos termesztésben és biogazdálkodásban egyaránt alkalmazható levél-baktériumtrágyát mutat be újdonságként a partiumigazda.ro
Az RMDSZ támogatja valamennyi különnyugdíj eltörlését – jelentette ki hétfőn Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi
A hegyimentők arra intik a turistákat, hogy ne induljanak el túrázni a Fogarasi-havasok és a
Elfogadta hétfőn a szenátus a betegszabadságról (2020/209) és a kényszerszabadságról (2020/211) szóló sürgősségi kormányrendelteket. Mindkét
RMDSZ prefektus lesz kinevezve Szilágy, Kolozs, Szatmár, Arad és Kovászna megyékbe, az 5 prefektusi pozíción
A Szövetségi Állandó Tanács hétfői ülésén kormányfőtitkár-helyettest, két minisztériumba pedig államtitkárt nevesített. A döntés értelmében: