A zsoboki Gál-Máté Eszter maximális pontot ért el a véglegesítő vizsgán
A véglegesítő vizsga végleges eredményeinek közzététele után Szilágy megyében 67,5 százalékos volt az átmenési arány,
A véglegesítő vizsga végleges eredményeinek közzététele után Szilágy megyében 67,5 százalékos volt az átmenési arány,
Augusztus 5.-én került megrendezésre a Magyarok Kenyere program egyik kiemelt központi rendezvénye, a Kárpát-medencei Búzaösszeöntés
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kedden kiterjesztette az ország 19 megyéjére az egy nappal korábban
Más megyékhez hasonlóan Szilágy megyében is évről évre nő a daganatos megbetegedések száma, a megyei
“Tökéletesen működőképes” a jódtabletták kiosztására létrehozott rendszer – jelentette ki hétfőn az egészségügyi miniszter. A
Záporokra, zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga színjelzésű riasztást adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat
Mély fájdalommal és döbbenettel értesültünk, hogy Bőti Sándor Csaba informatika tanár, iskolaigazgató, református presbiter, önkormányzati
Az utóbbi időben több ezer romániai, egyik napról a másikra meggazdagodni vágyó embert vertek át
Az ilyenkor megszokottnak megfelelő hőmérsékleti értékekre számíthatunk a következő két héten, kánikula csak délen és
Fontos, a mezőgazdaságban dolgozókat érintő döntést hozott az Európai Bizottság az élelmiszerbiztonság érdekében: az előzetes
A korábban bejelentetteknek megfelelőlen szeptember végéig literenként 50 banival kompenzálja az állam az üzemanyagok árát