Thu. Apr 18th, 2024

A múlt kötelez minket – hármas ünnep Sarmaságon

Hármas ünnepre hívta a harangszó a sarmaságiakat, az elmúlt hétvégén, amelyre a község lakói válaszoltak is. Nagy számban igyekeztek megtölteni a templom padsorait a népviseletbe öltözött hölgyek, a gyerekek, ifjak és idősek. Január 22-én ünnepeltük a magyar kultúra napját, ezzel együtt a Himnusz születésnapját. A helybéliek nem feledkeztek meg arról sem, hogy Kemény János, Erdély egykori fejedelme, Sarmaság egykori birtokosa 360 éve esett el a nagyszőlősi csatában, 1662. január 23-án. Ezen alkalmak ünneplésére vártak mindenkit vasárnap délután a sarmasági bányatelepi református templomba. A meghívásnak eleget téve, Seres Dénes parlamenti képviselő, Kovács Irénke szenátor, Dari Tamás, Szilágy megye prefektusa, Berki Edith a Sarmasági RMDSZ elöke, Kovács Tibor Sarmaság község alpolgármestere illetve az RMDSZ helyi tanácsosai is tiszteletüket tették.

Lucza István, a Bányatelepi Református Egyház lelkésze kiemelte, az Isten házában is szabad, sőt ki kell fejezni azt, hogy mi magyarok vagyunk, és magyarokként tiszteljük az Istent. Büszkének kell lennünk elődeinkre, és tovább kell vinnünk mindazt, amit ránk hagytak, ugyanis a múlt kötelez minket. Évszázadokon át őrizték azokat az értékeket, amelyek megteremtették a haza fogalmát, és nekünk is ez a feladatunk.

„Minden magyarul gondolkodó, érző és élő keresztyén embernek hordania kell elméjében és szívében azt, hogy Istenéi vagyunk és magyarok vagyunk, de nem csak az ünnepnapokon. Az ilyen jeles alkalmakkor annyira könnyű díszes ruházatba öltözni s elmondani, kik vagyunk. De igazából a hétköznapi harcaink által mutatjuk meg azt, hogy kik vagyunk igazán. Identitásunk és vallásunk megőrzéséért ugyanolyan szerénységgel és szorgalommal kell dolgoznunk, ahogy tette azt Kölcsey Ferenc, nem csak az ünnepnapokon, hanem az embert próbáló hétköznapokon is, Isten segítségével”– fogalmazott a lelkipásztor.

Az istentiszteletet követően Tóth Ádám, a Sarmasági Ifjúsági Tanács elnöke, a Prefektusi Hivatal tanácsadója elmondta: a Himnusz sorai közel kétszáz év után is képesek eggyé kovácsolni minket. Függetlenül a távolságtól, a hatalmi berendezkedéstől vagy a határvonalaktól. Mi pedig, mint minden évben, az ilyen és az ehhez hasonló eseményekkel és kulturális rendezvényekkel bátran és büszkén mutatjuk meg, hogy kik vagyunk és hova tartozunk.

Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke kiemelte: Nem beszélhetünk úgy a magyar kultúra napjáról, hogy ne beszélnénk a múltról, de ezzel együtt meg kell határoznunk magunkat a jelenben és a jövőbe is kell tekintenünk. Hiszen nagyon fontos alapul venni a múltat, visszatekinteni, de a kultúrát és hagyományainkat éltetni kell a jelenben, és tovább kell adni a jövő generációinak is.

A felszólalásokat tarkító szavalatokat követően Horváth József történelemtanár repítette vissza a gyülekezetet a XVII. század közepére, ismertetve Kemény János, Erdély egykori fejedelme, Sarmaság egykori földesurával kapcsolatos történéseket és 1662-es halálának körülményeit.

Az irodalmi, kulturális megemlékezést a SZÓmiSZÓ együttes és a Sarmasági Illegetők néptánccsoport ifjú vonósai zárták megzenésített versekkel, népdalokkal.