Sat. Apr 20th, 2024

XVIII. Szent István Napi Öregfiú

Focitalálkozó: Matolcsi Gyula Emlékverseny

Másodszori próbálkozásra majdnem Matolcsi Gyula (sz. 1956. augusztus 20., mh. 2021. december 26.) születésnapján sikerült megrendezni focitornánkat. Róla annyit kell tudni, hogy nekünk szervezőknek Gyuszi őszinte igaz barátunk és támogatónk volt, Bármikor számítottunk önzetlen anyagi (krumpli, ital, pénz) és erkölcsi támogatására. Mindig biztatott, hogy csináljátok, mert jól csináljátok, és itt van Gyuszi mellettetek. Bocsásson meg nekünk, a közvetlen barátainak, amiért a temetésén 2021. december 28-án, csak koszorúinkkal tudtunk részt venni, mivel akkor zajlott a fociszilveszter Nagyfaluban.

A csapatok még a sorsolás előtt megreggeliztek majd az EU, a román és a magyar himnusz meghallgatása után Vincze Sándor Kraszna alpolgármestere szeretettel köszöntötte a résztvevő csapatokat. Rövid igét Vékony Roland Krasznai tiszteletes úr mondott.

A jelentkező 12 csapatot a szervező bizottság három csoportba sorolta:

  1. csoport: Szilágyzovány, Kraszna 1, Kémer, Szamosardó.
  2. csoport: Szilágyballa, Szilágynagyfalu, Désháza, Varsolc.
  3. csoport: Szilágybagos, Sarmaság, Kraszna 2, Kalotaszeg .

A mérkőzések (2×10 perces félidő) lejátszása után az elődöntőbe Sarmaság-Szilágynagyfalu, valamint Kraszna és Varsolc csapatai jutottak be. A focitalálkozó bajnoka Sarmaság csapata lett (Sarmaság-Varsolc 2-0). A második helyezett tehát Varsolc lett, majd hetesrúgással Szilágynagyfalu csapata nyerte el a harmadik helyet, míg Kraszna 1 csapata a negyedik helyen végzett. A játszmák végeztével, Seres Dénes képviselő úr jelenlétében sor került a díjak és oklevelek kiosztására. A gólkirály az idei Szent István kupa keretében Uszkai Róbert lett (Sarmaság csapata), valamint a legjobb kapus díjat Tódor Attila (Kraszna csapata érdemelte ki).

Az ünnepi vacsorára a Krasznai polgármesteri hivatal pincéjében került sor, a jó hangulat és szórakozás élőzene által lett biztosítva.

Köszönjük a szervezőknek a támogatást (Kovács István polgármesternek, Vincze Sándor alpolgármesternek és Szíjgyártó Zsolt sokat trappoló segítőtársainak), a jelenlevőknek  a résztvételt.

Reméljük, hogy rövidesen találkozunk a szüreti focitornán, ami az idén Kárásztelken lesz megtartva szeptember végén.

Játékvezetők: Almási Tibor, Csapó Albert, Petkes Benjámin, Vízaknai Péter, Tunyogi Ferenc, Mike László és Téglás József voltak.

Szervezők: Birta Szabó János Tamás, Szeredai Dezső, Kiss Gábor Zoltán, Reznek Zoltán, Fodor István, Gergely József, Boda István, Bekő Pál, Kovács Kuruc János.

Zilah, 2022. augusztus 14.