Sun. Jun 26th, 2022

XVIII. Pünkösdi Öregfiú Focitorna

Szilágynagyfalu, 2022. május 14.
,,KÁSA ERNŐ emlékverseny”


Köszönetünket fejezzük ki Szi­lágynagyfalu választott vezetőinek, munkatársainak, HKT-tagoknak, hogy ilyen színvonalasan szervezték meg focitornánkat.

Sajnos a tizenöt lehetséges csapatból, végül csak hét csapat jelent meg szombat reggel a szilágynagyfalui rendkívüli sportpályán, ahol már készen volt a szokásos reggeli, zsíros kenyér hagymával. Tudjuk mennyire rádolgoztak a torna sikerére. Többször is gyűlésezés közben találtuk telefonon a szervezőket, akik tényleg profi módon tevékenykedtek Fórizs László alpolgármester irányításával. Olyan gyönyörű pázsitja gondolom, senkinek sincs a focipályáján ebben az országban, mint Szilágynagyfalunak. Sajnáltuk, hogy nem hengergőzhettünk rajta unokáinkkal. Az Euroglia tényleg európai szintet jelent, büszkék lehetünk rája.

Ősz András javaslatára majd a csapatkapitányok beleegyezésével nem sorsoltunk csoportokat, hanem mindenkit egy közös hét tagú csoportba szerveztünk. Kisorsoltuk a csapatokat, hogy melyik legyen a sorrend a csoportban.
A sorsolás eredménye a következő lett: 1. Varsolc, 2. Désháza, 3. Somlyóújlak, 4. Kraszna, 5. Szilágyzovány, 6. Szilágynagyfalu, 7. Szilágybagos.

Játékvezetők: Almási Tibor, Csapó Albert, Nagy Attila, Máté Sándor, Fazakas Béla, Téglás József.

Kovács István krasznai polgármester és lelkipásztor imádkozott, majd Fórizs László, Szilágynagyfalu alpolgármestere köszöntötte a jelenlevőket.


A mérkőzések eredménye:

  1. Désháza – Szilágybagos 0-0
  2. Somlyóújlak – Szilágynagyfalu 0-5
  3. Kraszna- Szilágyzovány 3-0
  4. Szilágybagos – Somlyóújlak 5-0
  5. Varsolc – Désháza 1-3
  6. Szilágynagyfalu – Kraszna 2-2
  7. Somlyóújlak – Varsolc 1-3
  8. Szilágyzovány – Szilágynagyfalu 1-3
  9. Kraszna – Szilágybagos 4-0
  10. Désháza –Somlyóújlak 2-0
  11. Szilágybagos – Szilágyzovány 0-1
  12. Varsolc – Kraszna 0-2
  13. Szilágyzovány – Varsolc 0-1
  14. Szilágynagyfalu – Szilágybagos 8-0
  15. Kraszna – Désháza 4-0
  16. Varsolc – Szilágynagyfalu 0-2
  17. Somlyóújlak-Kraszna 1-6
  18. Désháza – Szilágyzovány 0-1
  19. Szilágybagos – Varsolc1-4
  20. Szilágynagyfalu-Désháza3-1
  21. Szilágyzovány – Somlyóújlak 1-0
    A szünetben Szilágynagyfalu és Zilah tini lánycsapatai mérkőztek Tönkő Róbert és Tarr Adorján edzők irányításával, melyet a közönség igen nagy figyelemmel követett. Köszönjük a részvételt, és hívtuk őket, hogy máskor is részt vegyenek a focitornánkon.
    A lejátszott mérkőzések után a helyezés és a pontszámok a következők lettek:
    I. Szilágynagyfalu – 16 pont
    II. Kraszna – 16 pont
    III. Varsolc – 9 pont
    IV. Szilágyzovány – 9 pont
    V. Désháza – 8 pont
    VI. Szilágybagos – 4pont
    VII. Somlyóújlak – 0 pont
    A gólkirály Bálint Attila és a legjobb kapus Tódor Attila Kraszna csapatából, a Fairplay díjat pedig Somlyóújlak csapata kapta.
    A diplomákat és kupákat Seres Dénes parlamenti képviselő, Kovács Irénke szenátor asszony, Simonfi Mária RMDSZ ügyvezető elnök, Dari Tamás prefektus, Fórizs László alpolgármester és Ősz András szervező adta át a csapatoknak és játékosoknak.
    Kása Ernő (1955-2004) hajdani polgármester érdemét Seres Dénes képviselő méltatta a barát szemszögéből. Ernő nekünk is kedves barátunk volt, az Öregfiú focimozgalom élharcosai között tartjuk számon. Szívből sajnáljuk, hogy olyan fiatalon távozott közülünk.
    A Szent István kupa Krasznán, a Szüreti kupa Kárászteleken, a XX. Fociszilveszter reméljük Varsolcon lesz megtartva.
    Következő évben 2023-ban, a Pünkösdi kupát Zsobok (Váralmás), a Szent István kupát pedig Körösfő igényelte szervezésre.
    Zilah, 2022. május 17 .
    Csóka László
    Birta Szabó János Tamás

Kása Ernő 1953. november 3-án született Szilágybagoson. Az általános iskoláit Borzáson és Bagoson végezte, majd 1972-ben a krasznai Elméleti Líceumban érettségizett. 1978-ban a Iasi-i Kertészeti Egyetemen diplomázott, majd Krasznára helyezték, ahol két évet dolgozott a szőlészeti farmon. 1980 tavaszától négy évig Bagoson volt főmérnök, 1984-től a rendszerváltásig a CUASC főmérnök. Ezt követően a szilágynagyfalui jószághízlalda, majd a Mezőgazdasági Igazgatóság alkalmazottja volt. 2000-ben megválasztották Szilágynagyfalu község polgármesterének.