Sat. Dec 4th, 2021

Winkler: május 26-án arról szavazunk, hogy a magyar érdek győz, vagy a magyarellenes erők

Azt látjuk, hogy az európai parlamenti választási kampány csak nekünk, az RMDSZ-nek szól európai ügyekről, mások kampánya sajnos, a magyarellenességtől hangos. Ők újból ellenünk vannak, azt akarják, hogy ne legyen magyar képviselő, ne érvényesülhessenek közösségünk érdekei, és ne használhassuk nemzeti szimbólumainkat. Jogosan mondhatjuk tehát, hogy május 26-án arról is szavazunk, hogy a magyar érdek győzzön, ne a magyarellenes erők” – mondta Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje.

A mi eszközünk az összefogás. Akár tömbmagyar, akár szórvány közösségben élünk, május 26-án fel kell mutatnunk, hogy összetartozunk: közös a kultúránk, a történelmünk és a nyelvünk, több dolog köt össze bennünket, mint amiben különbözünk, még akkor is, ha nem ugyanazt jelenti szórványban politizálni, mint tömbben, és a Partium sajátos problémái is eltérnek a székelyföldi kihívásoktól. A szórványban élők ugyanolyan fontosak számunkra, mint a tömbvidéken vagy az interetnikus környezetben élő közösségek. A szórványban hatványozottan nagyobb szükségünk van a közösség összetartó erejére, mert enélkül nem érhetjük el céljainkat sem helyi, sem országos, sem pedig uniós szinten” – fogalmazott az EP-képviselőjelölt.

Winkler Gyula vázolta azt a három célkitűzést, amelyet az RMDSZ az európai parlamenti választási kampányban felvállalt, ezek közül az első a gazdaság komponens. Rámutatott, az EU-s támogatásoknak hatalmas szerepük van a regionális fejlesztések területén, hiszen ezekből újulnak meg templomaink, műemlékeink, iskoláink, ezekből fejlődnek úthálózataink, bővül az infrastruktúra. Elmondta, bő 30 milliárd eurót hívott le Románia az uniós csatlakozás óta, ami körülbelül megfelel a 2007-es országos költségvetés összegének. Ezért elmondhatjuk, hogy csatlakozásunk óta egy plusz évet nyertünk fejlesztési projektek szempontjából az Európai Uniónak köszönhetően” – mondta az EP-képviselőjelölt.

A második célkitűzés a kisebbségi jogok területéhez kapcsolódik, mert ezen a területen nem történt az erdélyi magyarság elvárásainak megfelelő előrelépés az ország 2007-es EU-s csatlakozása óta. Továbbra is probléma a zászlókérdés, a közintézmények magyar elnevezése, nemzeti szimbólumaink használata. Ehhez képest a román hatóságok azt mondják, hogy a kisebbségi problémát példaértékűen megoldotta Románia. Ha mi nem vagyunk ott, hogy elmondjuk az álláspontunkat, akkor a téma egyoldalúan zárul le. Az európai polgári kezdeményezésre 1,2 millió szavazatot gyűjtöttünk össze. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy jöjjön létre egy keretszabályozás az EU-ban, amely minket megvéd” – összegezte Winkler Gyula.

A harmadik célkitűzés a magyar képviselet megerősítése. Winkler szerint ezért hangsúlyozza az RMDSZ, hogy a május 26-i választás nemzeti ügy. Képesek vagyunk az önrendelkezésre, képesek vagyunk saját magunk dolgaiban a saját döntéseinket meghozni. Ha május 26-i szavazást követően erős lesz a képviselet, nem tudnak átnézni a fejünk fölött” – mondta a képviselőjelölt.

RMDSZ-tájékoztató