Sun. Jun 26th, 2022

Viselkedj, mint egy profi, védd a vizet!

Viselkedj, mint egy profi, védd a vizet! a címe a Varsolci 1-es Számú Általános Iskola Erasmus + projektjének, amelynek keretén belül május 30 és június 3 között részt vettünk a második találkozón. Ezúttal a portugáliai Castro Marim-i iskola volt a tevékenységeik helyszíne. Az iskola vezetősége és a portugál kollégák változatos programokkal és nagy lelkesedéssel fogadtak bennünket. A tevékenységsorozaton részt vett mind az öt ország küldötte: a magyarországi hajdúnánási csoport Tóth Imre koordonátor vezetésével, az olaszok a batipagliai iskola csoportja Roberta Bruno irányításával, a török csapat Cidem Aydin Konak vezetésével, a fogadó portugálok Marilia Goncalo kíséretében, valamint iskolánk résztvevői: Bartus Ábel, Bartus Tünde, Dácz Zsófia és Péter Lorenzó hetedikes tanulók Józsa Marcela kolleganő és alulírott kíséretében.

Lelkesedéssel indult vidám csapatunk, hiszen tudtuk, hogy a körülményes utazás sok meglepetést tartogat. A nyolc órás madridi repülővárakozás után rövid idő alatt Portugália déli részén, Monte Gordoban szállásoltak el bennünket. Az Atlanti-óceán partján lévő üdülőváros leánderekkel díszített terei kellemes hangulatot biztosítottak az odaérkezők számára. A délutáni tevékenységeink során tapasztaltuk a dagály és apály folyamatát, a bátrabbak megmártózkodhattak az óceán vizében.

Az első nap folyamán tanulóink bemutathatták az otthon végzett kísérleteiket a vízről, míg a következő napokban a portugál kollégák irányításával végezhettek kísérleteket. Ugyancsak az első napon látogattuk meg a Castro Marim-i várat, amely része volt a védelmi vonalnak, a keresztes lovagok idején így sok támadás érte. Az erődítmény termeiben híven ábrázolták a középkori kínzóeszközöket. A dombtetőn elhelyezkedő vár csodálatos kilátást biztosított a látogatók számára. 1960-ban helyet a múzeum számára alakították át. Ezen a történelmi helyen találkoztunk a város polgármesterével, aki örömmel adta át üdvözletét és csodás ajándékát.

A második nap a sólepárlás tanúi lehettünk, láthattuk, amint az óceán vizéből termelték ki a sót. A sószüret júliusban van. A tartályokból hálós sószedővel kitermelt sóvirágok a legértékesebbek, ezeket betegségek kezelésére is használják. A sóházban csodálatos sókristályokat láthattunk. Ezek után érdekes kísérleteket végezhettek a diákok.

A harmadik nap volt talán a legértékesebb az összes közül, hiszen a 80 km-es távolságra lévő Zoomarine csodálatos állat- és növényvilága elkápráztatta tanulóinkat, mivel ritkán vagy sosem látott példányokat figyelhettünk meg. Nagy élmény volt a delfin- és fóka-show,   a kalózok és az egzotikus madarak bemutatója, a lepkeház és a tengeri akvárium élővilága. Akinek kedve volt, ugyancsak a Zoomarine területén napozhatott és fürdőzhetett is.

A negyedik napunk szintén egy tartalmas nap volt, hiszen délelőtt meglátogattuk a Tavirán levő víztisztítót, amely 500 000 ember számára biztosítja a tiszta vizet. Habár a falunkban lévő víztisztító ötször kevesebb embernek biztosít ivóvizet, azért a lelkünk mélyén mi is büszkék voltunk a varsolci víztisztítóra. A víz a tudományban projektünk aktuális témája a negyedik napon is munkára serkentette tanulóinkat, hiszen a festmények készítése által a víz és az olajfesték reakcióját kísérletezhettük ki. A továbbiakban az országok koordonátoraival megbeszéltük a következő találkozót, amelyet a mi iskolánk fog szervezni. Így október harmadik hetében negyvennégy külföldi diákot és tanárt fogad a Varsolci 1-es Számú Általános Iskola, témánk: A víz és az egészség.

Örülünk a sikeres tapasztalatcserének, és reméljük, hogy az októberi varsolci találkozó is szintén tevékenységekkel dúsítva ilyen zökkenőmentesen fog zajlani, és kellemes élményeket biztosíthatunk az ideérkező négy ország résztvevői számára!

Dénes Irén tanítónő, a varsolci Erasmus+ projekt koordinátora