Sat. Apr 20th, 2024

Véget kell vetni az illegális fakitermelésnek

Véget kell vetni az illegális fakitermelésnek – hangsúlyozta csütörtök esti sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis államfő, aki bevallása szerint maga is hangsúlyos szerepet kíván vállalni ebben.

Az elnöktől megkérdezték az újságírók, hogy a környezetvédelmi miniszterrel folytatott csütörtöki egyeztetésen volt-e szó az illegális fakivágásokról, illetve hogy tervezi-e a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) elé vinni a témát. Az elnök rámutatott, Romániában annyi fát termelnek ki illegálisan, mint amennyit törvényesen, és ennek véget kell vetni. Hozzátette, a miniszter több javaslattal állt elő, amelyek egy részét törvénybe kell foglalni, a másik része pedig miniszteri rendelettel gyakorlatba ültethető, és rövidtávon javíthat a helyzeten. Erre a problémára a kormánynak kell megoldást találnia, nem a CSAT-nak – véli az elnök.

agerpres.ro