Fri. Apr 19th, 2024

Üzeneteket hordoznak a szilágylompérti református templom kazettáin lévő motívumok

Elkészültek a szilágylompérti református templom belső felújításával. A virágvasárnapi és a húsvéti istentiszteletet már a frissen festett falak között tartotta Bogya Árpád helyi lelkész, aki ezúttal nemcsak az elmúlt hónapok munkálatairól, hanem templomuk kazettás mennyezetéről is mesélt.

Minden kazetta egy-egy történetet tár a hívek elé, ezek jelentését csak kevesen ismerik. A mennyezetet a kolozsvári asztalosmester, Budai Sámuel és annak testvére készítette 1778-ban. Egykoron zsindelytető fedte a templomot, ezért az elmúlt évszázadokban gyakran beázott a mennyezet, amelynek nyomai néhol ma is látszanak. Néhány kazetta állagmegőrzésen esett át, viszont a teljes restaurálás nagy anyagi megterhelést jelentene a gyülekezet számára, és kevés cég vállalná a felújítást.

Ma is érvényes üzeneteket tartalmaznak

„A kazettákon lévő motívumokról rengeteget lehet mesélni, hiszen én is sokat olvastam róluk, ugyanakkor gyakran meglátogatják templomunkat művészettörténészek, történészek, akik előadást tartanak az itt látható szimbólumok jelentéséről. Ilyenkor feltárulni látszik egy-egy újabb titok, üzenet, amit elődeink ismertek, viszont a mai embernek már tanulni, kutatni kell ezt a képes beszédet” – mondta a Maszolnak Bogya Árpád.

Számos kazettán látható a virág motívum, ez a világot és az életet is jelképezi. Ha hasonló „titkok” birtokában vagyunk, már érdeklődőbben figyelünk fel a mennyezetre, és próbáljuk megfejteni az ábrák jelentését. A kétfejű sas Mária Terézia tiszteletére készült, mert a madár mellett ott van a monogram is. A két fej mozgást, a sas éberségét, fokozott figyelést jelképez – ismertette a lelkész.

A színeknek is van mondanivalójuk: a fehér farkas a tisztaságot, a szentséget jelképezi, a szájában lévő virág a teremtést, a teremtő Isten képét. Az állat valójában állapot, a tisztaság állapota, a teremtő Isten, amint életre kelti a világot, mondván: legyen. A mellette lévő bárány az áldozati bárányra utal.

Minden kazettának meghatározott helye van. A szószékkel szemben lévő korona Isten teremtő Igéjére utal, amelynek ki kell jutnia a templomból. A szószék fölötti csillag a szeretetről szóló Igét jelképezi, ugyanis a lelkésznek az igazságot bele kell ágyaznia a szeretetbe.

A szilágylompérti református templom kazettás mennyezetéről részletesen a https://maszol.ro/kultura/Utanajartunk-a-szilagylomperti-reformatus-templom-kazettas-mennyezete-titkainak honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.