Sun. Jun 26th, 2022

Több mint 400 millió euróval támogatjuk a kis- és középvállalkozásokat

Összesen 59,69 millió euró de minimis támogatást és 358,14 millió euró állami támogatást kaphatnak a 4.1.1.-es kiírás keretében a mikro-, kis- és közepes vállalkozások. Az erről szóló sürgősségi kormányrendeletet csütörtöki ülésén fogadta el a román kormány.

A koronavírus-járvány miatt nagyon sok mikro-, kis- és közepes vállalkozás került nehéz helyzetbe. Feladatunk, hogy segítsük őket a talpra állásban. Ezzel a pályázati lehetőséggel támogatni akarjuk őket abban, hogy ilyen nehéz körülmények között is folytatni tudják tevékenységüket” – mondta Hegedüs Csilla, az  Európai Projektek és Beruházások Minisztériumának államtitkára. A pályázaton olyan vállalkozások vehetnek részt, amelyek a járvány által leginkább sújtott ágazatokban, például a feldolgozóipar, az építőipar, a nagy- és kiskereskedelem, gépjárművek és motorkerékpárok javítása, szállítás és raktározás, oktatás, egészségügy, vendéglátóipar terén tevékenykednek. Az EU-s forrásokból finanszírozott de minimis támogatások értéke minimum 50 000 euró és maximum 200 000 euró, míg az állami támogatás értéke akár az 500 000 eurót is elérheti.

A de minimis támogatások esetében kiosztott források összértéke 59,69 millió euró, amelynek egy része állami költségvetési társfinanszírozás, másik része a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó POC költségvetésből származik. A támogatás értéke minimum 50 000 euró és maximum 200 000 euró. A de minimis támogatások kedvezményezettjeinek becsült száma 1000 vállalkozás.

A felújításhoz szükséges beruházási támogatásokat állami támogatás formájában nyújtják. Az erre nyújtott támogatás összértéke 358,14 millió euró, amelynek egy része állami költségvetési társfinanszírozás, másik része a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó POC költségvetésből származik. Az elnyerhető támogatás értéke 50 000 euró és 500 000 euró közötti értékben, a 2019-ben elért forgalom legfeljebb ötszöröse. Az állami támogatásban részesülők becsült száma 2000 vállalkozás.

A pályázati kiírás június végén jelenik meg. A pályázatokat előreláthatóan augusztus 15-től lehet majd letenni. A programmal kapcsolatos részletek ezen a linken érhetők el.