Mon. Aug 15th, 2022

„Tiszta” munkát akart, ezért lett sebész – Dr. Balogh Tibor zilahi szakorvossal beszélgettünk

Az elmúlt években megnőtt a fiatal magyar orvosok száma a Zilahi Megyei Sürgősségi Kórházban. Szinte nincs olyan részleg, ahol ne találkoznánk egy-két magyarul beszélő egészségügyi alkalmazottal, akik többévnyi tanulás után visszatérnek a Szilágyságba, hogy itt kezdhessék el orvosi praxisukat. A harmincas évei elején járó dr. Balogh Tibor sebész szakorvos Sarmaságról került a marosvásárhelyi orvosi egyetemre, majd onnan a vásárhelyi és a kolozsvári kórházhoz, de a szíve mindig hazavonzotta, így került 2019 tavaszán a zilahi megyei kórházhoz, bár mint mesélte, Sopronban főorvosi állás is várta. Sebészként hat szakterület tartozik hozzá: az urológia, az érsebészet, a neurosebészet, a gyereksebészet, a plasztika és az általános sebészet.

Ötödik osztályos volt, amikor elhatározta, orvos lesz, bár a családjában senki nem dolgozott az egészségügyben. „Szegény családban nőttem fel, hét év alatt öt gyermek született, a nővéremet korán elveszítették a szüleim, mert megfázva oltást kapott, aminek következtében agyhártyagyulladása lett. Ezt követően született a bátyám, majd én, öcsém, és a húgom. Édesapám a zilahi csőgyárban dolgozott lakatosként, édesanyám háztartásbeli volt. Mi, fiúk olyan csínytevők voltunk, hogy a fél cserepet lehajítottuk a házról – mondta mosolyogva –, ezért apánk sokszor elvitt magával dolgozni, és azt mondta: figyeljetek ide, ilyen zsírban fogtok dolgozni, ide kerültök, ha nem tanultok. Egy ilyen fejmosás után határoztam el, hogy márpedig én »tiszta« munkát választok, és már akkor megmondtam: orvos leszek, mégpedig sebész, mert ott lehet a legtöbbet segíteni. Itt csak két választás van: vagy…vagy. Ez nem olyan terület, hogy ma adok két gyógyszert, és ha nem válik be, akkor holnap mást írok fel” – mesélte dr. Balogh Tibor.

Az iskolában mindvégig jól tanult, a helyi általános iskola elvégzése után a Zilahi Silvania Főgimnázium természettudományok szakára felvételizett sikeresen. Nyaranta Magyarországon dolgozott, mint mondta, bármilyen munkát elvállalt. A középiskolai évek alatt sokat betegeskedett: eltörte a lábát, megműtötték a szemét, orrsövényferdülése miatt gyakran orrvérzése volt, sőt egy alkalommal a fűtetlen bentlakás miatt a veséje is leállt, amivel Kolozsváron kezelték a dialízis központban, ezért a kilencedik osztályt majdnem meg kellett ismételnie a sok hiányzás miatt.

A kórházban, mivel a szüleinek dolgozniuk, gyermekeket nevelni kellett, osztálytársai látogatták gyakran, akik élelmet vittek neki, szórakoztatták. Tizenkettedik osztályban a gyakori orrvérzések miatt elküldték Kolozsvárra orrműtétre. „Hétfő reggel egyedül, alkalmival elmentem a klinikára, megműttettem magam, majd pénteken vonattal hazautaztam, bár addig még nem jöttem Kolozsvárról vonattal, nem tudtam, hol kell átszállni.” Érettségi után be kellett pótolnia az elmaradt felvételi anyagot, ezért három hétig szinte csak tanult, reggel nyolckor felkelt és éjjel kettőig készült a vizsgára, majd barátjával, aki szintén az orvosi egyetemre készült, elment Marosvásárhelyre beiratkozni.

„Mással ment az apja, anyja, mamája, kutyája, macskája. Mi ott álltunk, ketten”. Ekkor már csak az édesapja támogatta „orvosi álmát”. Voltak, akik azt mondták, beteges gyerek, keressen könnyebb megélhetést. A vizsgaeredmény viszont mindent kárpótolta: 10-est írt a felvételin. A nyár hamar eltelt, a szülei szinte természetesnek vették, hogy bejutott, de az egyetemi évek, mint mondta, nagyon nehezek voltak.

„Mivel szegény családból jöttem, mindig sokat kellett tanulnom, bizonyítanom, de már 2006-tól mindig a sebészeten voltam, gyakorlatoztam, önkénteskedtem, ha kellett a beteget kikísértem a mosdóba, sőt egyik év karácsony estéjén ügyeletben voltam, csak 26-án mentem haza Sarmaságra. Megtörtént, hogy három hónapig nem mentem haza, mert anyagilag nem engedhettem meg, de mindig örömmel vittem haza az ellenőrzőm, hogy megmutassam, nincsenek elmaradt vizsgáim” – emlékezett vissza.

Időközben édesapját munkahelyi baleset érte, ezért öccse tizedikes korában otthagyta az iskolát, és munkába állt, hogy a testvérei tanulhassanak. Bátyja Nagyváradon erdészmérnöknek tanult, a húga a Kolozsváron bank és pénzügy szakára járt. Öccse kezdetben Magyarországon dolgozott, de hazajött, és az itteni munkahelye mellett Ilondán esti képzésben elvégezte az iskolát, leérettségizett, majd kurzusokat végzett, és darukezelő, majd minőségellenőr lett a zilahi csőgyárban.

Balogh Tibort 5. évben elért jó eredményei és munkája miatt elhívták Kolozsvárra a kettes sebészetre rezidens orvosnak. „Ott voltam 2013 decemberétől 2016-ig, minden műtétre bementem, hogy lássak, tanuljak valamit.” 2016-ban visszatért 11 hónapra Marosvásárhelyre, majd még két évig újból Kolozsváron dolgozott. 2018-ban szakvizsgázott, és 2019. május 2-án „hazajött” Zilahra, ahol „nem ismertem senkit, csak Futó Róbert sebész kollégámat, akivel még anno Kolozsváron találkoztam. Csak annyit tudtam, hol az osztály, de már az első nap ügyeletesnek tettek, pedig fogalmam sem volt, hogy jussak le a sürgősségire. Aznap beutaltam nyolc beteget, megműtöttem ötöt”. Mint mesélte, ha nem sebész, akkor nőgyógyász lett volna, ha nem orvos, akkor kamionsofőr.

Nem külföldet, hanem a Szilágyságot választotta

Nem bánta meg, hogy nem vállalta el Sopronban a főorvosi állást, mert itthon az emberek értékelik, megbecsülik, ami nemcsak szaktudásának, hanem közvetlen természetének is köszönhető.

„Itt van a családom, itt vannak az ismerősem, barátaim. Engem nem motivál a pénz, ha lehetne másképp fogalmazni, a munkám a hobbym. Amikor bemegyek a kórházba, úgy megyek, mintha hazamennék, pedig megtörtént már, hogy négy napig is bent voltam” – mondja. Humoros, szemei derűt árasztanak, nagyon közvetlen a betegekkel, ha nem értik a diagnózist, vagy a kezelési folyamatot, arra is időt szán, hogy köznyelven, ha kell, lerajzolva magyaráz nekik. „A beteg, az beteg. Vár téged, bízik benned, ezért mindent meg kell tenni a gyógyulásuk érdekében” – vallja.

Orvosként nem tart senkivel távolságot, mint mondja: „addig vagyok orvos, amíg bent vagyok a kórházban, de ott sem teszek különbséget kapus és orvos, nővér és orvos között. Senkivel nem akarom éreztetni, hogy ő kisebb”. A hétköznapokban egyszerű magánember, szívesen segít másoknak, bár legszívesebben Sólyomkőváron tölti szabadidejét: „most a műtőben vagyok, de egy óra múlva már lehet, hogy a traktoron kaszálok, virágokat locsolok, fákat ültetek, metszek, de ha baj van, ott vagyok, segítek, függetlenül attól, hogy abban az időpontban a saját ügyeimet kellene intéznem, mert épp időpontom van valamelyik intézménynél”.

Dr. Balogh Tibor sebésszel készült beszélgetést részletesen a https://maszol.ro/belfold/Tiszta-munkat-akart-ezert-lett-sebesz-Dr-Balogh-Tibor-zilahi-szakorvossal-beszelgettunk honlapon és a Szilágyság újságban olvashatják.