Thu. Mar 28th, 2024

Támogatják a diaszpórában élő fiatalok vidéken való megtelepedését

520 millió euróval támogatja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium a hazai vala­mint a diaszpórában élő fiatalok vidéken való megtelepedését. Ezt Adrian Oros tárcavezető jelentette be, miközben bemutatta az elkövetkezendő időszak prioritásait.

Állítása szerint a mezőgazdasági ágazat számára az egyik legnagyobb kihívás a generációváltás, a hazai farmerek többsége ugyanis 50 év fölötti és nagyon alacsony a 20 és 30 év közötti fiatal gazdák aránya. Emlékeztetett arra, hogy a megtelepedési támogatással párhuzamosan az állami földalapból a fiatalok bérleti szerződés alapján legtöbb 50 hektár földet is kaphatnak. Tájékoztatása szerint hat megye 61 fiatal gazdája művelhet meg jövő tavasztól ilyen földterületet.

Sütő Attila