Sat. Apr 20th, 2024

A MOL Románia a Jogosítvány a jövőhöz program új kiírásával segíti a hátrányos helyzetű fiatalokat

Hatodik alkalommal hirdeti meg a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány a Jogosítvány a jövőhöz programot, mely a hajtási engedély megszerzésének költségeit fedezi hátrányos helyzetű fiataloknak.

A program öt kiírásában eddig 80 fiatalnak sikerült megszerezni a hajtási engedélyt, 71 fiatal tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül.

Jogosítvány a jövőhöz programban 17-25 év közötti, hátrányos körülmények között élő fiatalok vehetnek részt, akik B, C vagy D kategóriájú gépjárművezetői engedélyt szeretnének szerezni, beleértve a traktorra, trolibuszra és villamosra érvényes hajtási engedélyt is.

A pályázatokat 2021. január 23-ig lehet benyújtani online vagy postai úton.

„A pályafutásuk elején álló fiatalok számos nehézséggel szembesülnek, különösen azok, akik hátrányos körülmények között nevelkedtek. A nehézségeket a járványhelyzet fokozta. A MOL Románia felismeri a jelenlegi helyzet kihívásait, és örömmel áll a Jogosítvány a jövőhöz újabb kiírásával a támogatásra szoruló fiatalok mellé. A program iránti érdeklődés állandó növekedése igazolja ennek hasznosságát. A MOL Románia továbbra is a közösségek elkötelezett partnere marad és ezután is jelen leszünk ott, ahol szükség van ránk” – nyilatkozta Camelia Ene, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

A program hatodik kiírásának meghirdetésére online került sor. Az eseményen hat, korábbi kiírásokban támogatott fiatal megosztotta a programmal és a jogosítvány megszerzésével kapcsolatos tapasztalatait, és beszámolt gépkocsivezetőként szerzett élményeiről.

A programmal és a pályázattal kapcsolatos bővebb tájékoztató a www.kozossegert.ro és a www.molromania.ro honlapokon található.