Sat. Apr 20th, 2024

Támogatásban részesülnek az alacsony jövedelemmel rendelkező, óvodás gyermeket nevelő családok

A 248/2015-ös törvény alapján azok a hátrányos helyzetű családok, akiknek óvodáskorú gyermekük rendszeresen jár óvodába vagy napközibe, és az egy főre eső havi jövedelmük nem haladja meg az 530 lejt, szociális támogatásban részesülnek. Az ehhez szükséges kérvényeket a Zilahi Polgármesteri Hivatal alárendeltségéhez tartozó Szociális Igazgatóságon kell benyújtani.

Az iskolai tanév alatt gyermekenként havonta 100 lej értékű szociális értékjegyet kapnak azok az igénylők, akik megfelelnek a kiírt feltételeknek, és a polgármesteri rendelet megállapítja a jogosultságukat. A támogatással a hátrányos helyzetben lévő szülőket arra szeretnék ösztönözni, hogy gyermekeiket rendszeresen járassák óvodába, napközibe, hogy azok ne maradjanak le azonos korú társaiktól. Az értékjegyeken élelmiszert, tisztálkodási szereket, tanszereket vásárolhatnak a jogosultak – ismertette Fazakas Miklós alpolgármester.

Amennyiben a gyermek abbahagyja az óvodai látogatást, megvonják a támogatást. A hiányzásokat illetően fél tanévre csak szakorvos adhat igazolást, a szülő háromszor írhat felmentést, továbbá az önkormányzat rendszeresen ellenőrzi a gyermek óvodai jelenlétét. Ha a család egy főre eső jövedelme meghaladja az 530 lejt, jelentenie kell a szociális osztályon a változást, ellenkező esetben a jogosultnak vissza kell fizetnie a támogatást.

A támogatásról további információkat a 0260 661 769 telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.

K.M.