Wed. Oct 20th, 2021

Szilágysági Magyarok Díszoklevél: Lakó Éva laudációja

Lakó Éva, teljes nevén Lakóné Hegyi Éva – vagy nagyon sokunk számára csak Éva néni -, 1935 október 27-én született a Kolozsvárhoz közeli Kajántón. Több nemezedékre visszamenőleg értelmiségi-papi családból származik, ami rányomta bélyegét életének alakulására:

Egyrészt pozitív értelemben úgy, hogy megkapta azt a puritán, szigorú, de emberséges erkölcsi nevelést és családi melegséget, ahogy egy ilyen családban dukált. Ugyanakkor a rendelkezésére állott a családi (szülői és nagyszülői) könyvtár klasszikus irodalommal és alapvető tudományos munkákkal. Családjából hozta azt is, hogy közösségben és közösségért érdemes élni és dolgozni. A származásának negatív következményei is voltak: a lelkészi családnak menekülnie kellett 1944 zavaros-háborús őszén. Hazatérésük után a negyvenes évek végének – ötvenes évek első felének durván osztályharcos kommunista korszakban, bár szorgalmas és jó képességű tanuló volt, többször iskolát kellett váltania, s csak némi szerencsével sikerült paplány létére leérettségiznie Bánffyhunyad-Kolozsvár-Zilah után a negyedik város középiskolájában Désen 1953-ban. (Elemi iskoláit még korábban Kajántón, Veleméren, Ketesden járta ki.)

Kolozsváron a Bolyai Egyetemre felvételizett, és 1953-1957 között itt szerzett történészi oklevelet. Már ebben az időben, sőt még valamivel korábban megkedvelte a régészetet és később ez lett a foglalkozása, mi több hivatása: 1957-1991 között a zilahi múzeum régészeként dolgozott, alig másfél éves „szünettel”, amikor egy időre múzeumi állása megszűnt és ezért két tanévben történelmet tanított egy általános iskolában. De a rövid kitérő után visszatért a múzeumba és ott szakosodott, fejlesztette-továbbképezte magát, kutatott, értéket mentett és publikált. Leírásai és szakmai leltárai példásak voltak, amiben soha nem lehetett hibát, kifogást találni.

Amikor 1989-ben megbukott a kommunizmus, ott volt azok első soraiban, akik a zilahi RMDSZ-t szervezték, és a rövidesen megalakuló EME (Erdélyi Múzeum Egyesület) és hasonlóan az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) alapító, máig aktív tagja. S nem csak egyszerű tag, hanem alelnök és már hosszabb ideje a zilahi EMKE elnöke. Továbbá a zilahi református egyházközségnek is oszlopos tagja, presbiter, nőszövetségi tag.

Számos kötet társszerzője, nagyon sok tanulmányt publikált muzeológusi pályája idején, de a nyugalomba vonulása után talán még többet. A teljesség igénye nélkül meg lehet említeni az Acta Musei Porolissensis, Előre, Falvak Dolgozó Népe, Művelődés, Szilágyság, Hepehupa, Partiumi Füzetek stb. lapokat-folyóiratokat, melyekben tanulmányokat, dolgozatokat közölt. Ki lehet mondani hogy az éremtani és régészeti munkássága mellett még legalább három szakterületen végzett kiemelkedő tudományos munkát:

Az egyik a zilahi késő középkori-újkori társadalomtörténetének érdekes szelete, az úgynevezett kalandosok (utcaszervezetek) kutatása és publikálása.

A másik a zilahi nagytemető régi sírköveinek felleltározása-feltérképezése, az értékes és védett sírok számbavétele.
Harmadik a szilágysági református templomok kegyszereinek, különösen úrasztali terítőknek a szábavétele, felleltározása, tanulmányozása és publikálása. És mintegy „mellékesen” az úrasztali hímzett terítőket készíttető-adományozó szilágysági nagyasszonyok életének kutatása.

Családi életéről csak egyetlen mondat: 1959-ben kötött házasságot Lakó Zoltánnal, és e házasságból két gyerek (egy lány és egy fiú), több unoka és dédunoka származik.

A mai napig aktív életet él: olvas, ír és rendezi gyűjteményeit és iratait, rendezevényekre jár, kiállításokat szervez, tudományos előadásokra készül, tanulmányokat ír és publikál, miközben a nála akár jóval fiatalabbak folyamatos időhiányra és fáradságra leterheltségre panaszkodnak…

Lakó Éva jócskán rászolgált arra, hogy a Szilágysági Magyarok Díj kitüntetettje legyen.

László László