Sun. Oct 24th, 2021

Szilágysági magyar népdalénekeseink (IV.)

Megyénk számos népdal­éne­kessel büszkélkedhet, akik kincsként őrzik a dalokat, és továbbadják azokat az új nem­zedéknek. Gáspár Attila egy csokorba szedte az alkotásokat, és hogy mások is megismerhessék, Perecseni sugár torony címmel megjelentette.

 

Boncidainé Debre Ibolya, (*1947) szilágyperecseni „nagygazdák unokája, leánya”. Nagyapja az a Debre József volt, akit minden áron a Duna-csatornához akart deportálni a falusi párttitkár, így élősködött a családon, mindennapos fenyegetéseivel. Egyszer aztán Debre Józsi bácsi gondolt egyet, feltarisznyált, és lement a községházára:
– Na, hol van az a vonatjegy a Duna-kanálishoz? – kérdezte. A párttitkár nem kapott levegőt egy darabig. Amikor magához tért, haza irányította:
– Nem lehet oda csak úgy a magunk akaratából elmenni, előbb „olyan kulákot csinálok magából, hogy az Isten is lekacagja”. Aztán jött a felsőbb parancs. (Az élősködésnek ezzel vége is szakadt, mert azt is csak „felsőbb parancsra lehet folytatni”, hozta tudtára Jóska bácsi).
A Dóján lakott Debre Ibolya, ahol nagyon jó fonóház működött Jusztina néninél, minden farsangkor. Sok volt a móka, a padkabál, a fársángos-járás. Jó mókamesterek is voltak (pl. Bagoly Mihály-Buba), akik sok jó hangulatú, sokáig emlékezetes mókákat találtak ki. Korán férjhez ment leszerelő szeretőjéhez, Boncidai-Borzos Endréhez. Két gyermeket neveltek fel, akik két-két unokával ajándékozták meg, és immár két dédunokával is.

 

Gáspár József-Jocó (1957-2011, Szilágyperecsen)
Asztalosmesterként dolgozott először a zilahi Vörös Csillag bútorgyárban, majd a szilágysomlyói SIMEX bútorgyárban, a legveszélyesebb részlegen, a lakkozóban, ami korai halálát is okozta.
Szilágyperecsenben végezte el elemi iskoláit, abban a hajdani református egyházi iskolaépületben, (amit 1947-ben államosítottak, és) amelyikbe szülei, nagyszülei is jártak, majd a szilágysomlyói „Inasiskolában” tanulta ki az asztalos mesterséget. Népdalait gyermekkorában tanulta, nekem több ízben is énekelt, nem mindent tudtam életében rögzíteni. A könyvben megjelent egynéhány ízelítőnek, az 1965-1975 közötti évek szilágyperecseni fiatalok népdalaiból.

 

 

 

A szilágysámsoni Kis Gyula (*1969.08.19.) földműves, traktorista. A Szilágyi Ferenc házával szembeni házban nőtt fel Szilágysámsonban, ezért szinte mindennapos látogatója volt. Sokat beszélgettek, történeteket hallott Feri bácsitól, és sokat énekeltek, így megtanulta népdalait is. Most eljött az ideje, hogy felénekelje, megörökítse gyerekei, unokái számára is.

 

 

 

 

 

 

Szilágyi Ferenc (1925.02.22. – 2019.07.27.) Szilágysámsonban született, bejárta fél Európát a világháború idején, mivel részese volt a levente-oktatásnak, szinte gyalog tántorgott haza az Osztrák-határtól. Itthon családot alapított, gazdálkodott, kántorként szolgálta a faluközösségét és a református egyházat.
Énekkarban énekelt, majd kórust is vezetett kántorként, és énekelt Almási Istvánnak az 1960-as években, többször is. Lányai tanítóképzőt végeztek és egyik lánya, Éva, Kanadába ment férjhez. Ott meglátogatta, és akkor készült az a CD, amelyikről néhány népdalt lejegyeztünk. Érdekes életpályát futott be Szilágyi Ferenc szülőfalujában, Erdélyben és Magyarországon. Először a 2000-ben Zilahon megrendezett Szilágysági gyerek vagyok népdalvetélkedőn figyeltünk fel éneklési, dalismereti értékeire. Ezután a Szatmárnémetiben megrendezett Hajnal akar lenni népdalvetélkedőn aratott sikert. Majd a magyarországi Vőfélytalálkozón és Táncháztalálkozón figyeltek fel egyedülálló népművészeti ismereteire és Magyar Zoltán néprajzkutató adott hangrögzítőt kezébe, hogy felvegye, ami eszébe jut. Ebből született meg a Szilágysági dekameron, majd az Életemet elmesélem, és Dalol Szilágyi Ferenc c. népdalgyűjtemény. Ezeknek alapján kapta meg a jól megérdemelt Népművészet mestere díjat és kitüntetést. Erre alkalmasabb embert nem is találhattak volna a Szilágyságban. Hálásak vagyunk, hogy ismerhettük és idejében elismerhettük, rögzíthettük, közkinccsé tehetjük magas fokú néphagyomány-ismereteit.

 

Csapó György (*1945.04.10. – 2020.11.29.)
Szilágyszentkirályon született, itt járt elemi iskolába, majd Zilahon tanult szakmát, vájár lett a Zsil-völgyi Petrillán, majd hazajött és a sarmasági bányában folytatta. Közben Líbiában is dolgozott vasbetonszerelőként az ottani építkezéseken. Nyugdíjba vonulásától Zilahon élt feleségével, és a szilikózist beszerző bányásszal ez esetben is hamar végzett a Covid-19. Egy hónappal halála előtt rögzítettük szentkirályi népdalait, nótáit.

 

 

 

 

Szilágyszentkirályi Módi Sándorné Sánta Zsuzsanna.
Hadadon született 1951.02.09-én, a Nagyenyedi Kollégiumban szerzett óvónői diplomát, ezután került Vérvölgyre, onnan hozta el Módi Sándor feleségnek Szilágyszentkirályra és itt ismerte meg a helyi hagyományokat, népdalokat, gyermekdalokat. Ezekből rögzítettünk néhányat 2020.11.10-én, amelyeknek helyszűke miatt csak töredékét közölhetjük most. A Szent István köszöntőt viszont szülőfalujában, édesapjától, Sánta J. Györgytől tanulta.

 

 

 

 

Dénes Ferenc Varsolcon született 1955.09.07-én. Elemi iskoláit Varsolcon végezte, majd a szomszédos Krasznán érett ségizett, onnan sikeresen felvételizett a Kolozsvári Protestáns Teológiára és – a kötelező belényesben letöltött katonai szolgálat után – gyakornok lelkész lett a Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközségben. Onnan került Érdengelegre helyettes lelkésznek, itt nősült meg, innen került 1983-ban Nagyszántóra 1990-ig, majd meghívták Borsra, ahol ma is szolgál, „zupásként”, azaz visszamaradt nyugdíjasként. Népdalainak nagyrészét szülőfalujában, Varsolcon és középiskolás éveiben Krasznán tanulta. Ezeket Szilágyperecsenben rögzítettük két ízben is.

 

 

 

Zilah, Simonfi Béla. Pincérnak tanult Nagyszebenben, a Zilahi Vigadó vendéglőben dolgozott 30 éves koráig, aztán építőtelepre ment, ahol kiváló gáz- és vízszerelő lett. A zilahi Kraszna utcán született 1947-ben, innen szökött át családjával a zöld határon Magyarországra, amikor már nem bírták az itteni magyarok megaláztatását. Pomázon telepedtek le, beilleszkedtek az ottani református gyülekezetbe, és jó hírnevet szereztek fiaival a szakmában. A könyvben közölt énekei közül az első a +nagyapja nótája volt, aki az első világháborúban életét adta a hazáért, a második pedig a zilahi csuprosokat pellengérező Fazakas-utcai népdal.